Mi történik, amikor a hatalom birtokosai felismerik, hogy a világ körülöttük átalakul – de ők mégis megtalálják a módját, hogy a csúcson maradjanak? A válasz egy elegáns, szenvedéllyel teli és mégis kegyetlenül őszinte regényben rejlik, amely a Netflixen új életre kelt A párduc című nagyszabású sorozatával.
De miről is szól ez a több mint 60 éve íródott történet, amely újra és újra reflektál a jelenkorra? Miért érezhetjük úgy, hogy ez a történet rólunk is szól – akár egy budapesti kávézóban ülünk, akár egy dél-olaszországi villa árnyékában álmodozunk a múlt fényéről?
Egy arisztokrata utolsó nyara – és a hatalom örök mechanizmusa
Ahogyan arról a BBC is beszámolt, Giuseppe Tomasi di Lampedusa A párduc című regénye 1958-ban jelent meg – egy évvel az író halála után. Egy letűnőfélben lévő világ lírai, mégis kíméletlen krónikája. Főhőse, Fabrizio herceg, egy szicíliai nemesi család feje, aki szembenéz azzal, hogy az arisztokrácia hatalma megrendül, miközben a forrongó társadalmi változások új szereplőket emelnek a felszínre. Olvass még a témában
A történet az 1800-as évek közepén, az olasz egységmozgalom (Risorgimento) idején játszódik, amikor a régi uralkodóházak elveszítik befolyásukat, és a polgári réteg – különösen a pénzügyi elit – elkezd utat törni magának. De vajon tényleg változik valami?
Fabrizio unokaöccse, Tancredi, egy sármos, karizmatikus fiatalember, aki – SPOILER! – tökéletesen alkalmazkodik az új rendhez: szándékosan a frissen meggazdagodott Angelicát veszi feleségül, nemes vér helyett a pénzt választva. Az igazi tragédia? A herceg saját lánya, Concetta, hiába szerelmes Tancredibe, neki már nincs helye az új világban. A család és a nemesi osztály sorsa e döntésekben dől el – csendesen, de visszafordíthatatlanul.
„Ha azt akarjuk, hogy minden úgy maradjon, ahogy van, mindennek meg kell változnia”
Ez a regény legismertebb sora, és mennyire aktuális ma is, amikor a társadalmi változásokat gyakran csak látszólagos átrendeződés követi – a valódi hatalom pedig ugyanazok kezében marad.
Lampedusa, aki maga is arisztokrata családból származott, kegyetlen iróniával ábrázolja saját társadalmi rétegét: sznob, önző, életképtelen emberekként. De a munkásosztályt sem dicsőíti. Ez a kettősség okozta azt, hogy a könyvet eleinte sem a konzervatív, sem a baloldali kritikusok nem fogadták szívesen.
A kéziratot két nagy olasz kiadó is elutasította, mert túl „hagyományosnak” találták – éppen akkor, amikor az olasz irodalom az avantgárd újhullámát élte. Csak Lampedusa halála után, egy befolyásos irodalmi ügynöknek köszönhetően jelent meg a regény, majd lett belőle mondhatni azonnali szenzáció. Kevesebb mint fél év alatt 52 kiadásban jelent meg, és elnyerte a rangos Strega-díjat.
