A látszat biztonsága
Négyhónapnyi gerinc-rehabilitáció után különös kettősségbe kerültem a külvilággal. Ha valaki most szembejön velem az utcán, egy stabil nőt lát, aki újra a régi kerékvágásban mozog. Ügyeket intézek, bevásárolok, ebédet főzök, és lelkesen tervezem a következő családi utazást. Kívülről úgy tűnhet, minden visszatért a megszokott menetrendbe, és megint az a hatékony nő vagyok, aki megállíthatatlanul halad a céljai felé. A felszín alatt azonban még mindig zajlanak a néma csatáim. Vannak napok, amikor a teljesítményem hullámzik, amikor felerősödnek a régi tünetek és ez óhatatlanul is emlékeztet az új határaimra.
Senki nem készített fel arra az érzelmi hullámvasútra, ami akkor kezdődik, amikor a fizikai seb már begyógyult és a metsző, bénító fájdalom alábbhagy. Azt hittem, ez volt a neheze, de rájöttem, hogy a rehabilitáció mentális része legalább ennyire embert próbáló. Meg kellett értenem és el kellett fogadnom, hogy a teljes felépülés nem egy előre rögzített dátum a naptárban, amit egyszer végérvényesen kipipálhatok. Ez egy sokkal képlékenyebb, türelmet és alázatot igénylő folyamat, ahol a fejlődés nem mindig felfelé ívelő egyenes.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
