Amikor a búcsú valójában életmentő öngondoskodás
Hosszú és sokszor fájdalmas utat jártam be, mire megtanultam meghúzni a határaimat. Ma már büszke tudok lenni rá, hogy nem félek nemet mondani azokra a kapcsolódásokra, amelyek több energiát szívnak el, mint amennyit adnak. Ez a tudatosság azonban nem egyik napról a másikra született meg bennem. Emlékszem, mekkora belső vívódást okozott, amikor egy húszéves barátság végére kellett pontot tennem. Nehéz volt bevallanom magamnak, hogy egyszerűen elfejlődtünk egymás mellett, és ami régen közös öröm volt, az mára fájdalmas bántásokká vált.
Minden ilyen jellegű „szakítás” mélypontokkal jár és űr marad utána, de ma már tisztán látom: ezek a lépések kellettek ahhoz, hogy valóban önmagam lehessek.
Utólag hálával gondolok ezekre a kapcsolatokra is, hiszen sokat adtak az utamhoz, de meg kellett értenem: attól, hogy valaki hosszú ideje az életünk része, még nem váltott bérletet arra, hogy a jövőnket is mérgezze. A nehéz emberek felismerése és a tőlük való távolodás nem önzés, hanem egyfajta biológiai és mentális védekezés.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
