Aztán miután megláttam a Facebookon, hogy a volt barátom eljegyezte a barátnőjét, megírtam a listámat, ami képes volt kimozdítani engem ebből a nagyon mély gödörből. Nem állítom, hogy könnyű volt továbblépni, hiszen nem csak egy fontos személyt vesztettem el, hanem a közös jövőnkbe vetett álmaimat is. Amiben addig olyan biztos voltam, köddé vált, és teljesen egyedül maradtam, nem tudva, melyik irányba induljak el. Persze akkor úgy gondolkodtam a helyzetről, mint minden megtört szívű lány: féltem, hogy sosem múlik el a fájdalom, és eldöntöttem, hogy többé nem leszek szerelmes. Aztán hetekig csak azon morfondíroztam, vajon mit rontottam el, hogy végül kisétált az ajtón? Mivel érdemeltem ki azt, hogy elveszítsem?
Végül akkor jöttem rá a megoldásra, amikor már egyáltalán nem számított. Nem rontottam én el semmit. Nem vesztettem semmit (maximum időt az életemből). Életünknek egy olyan szakaszán találkoztunk, amikor mindketten „ugyanott” tartottunk lelkileg és érzelmileg, az évek során viszont egyikőnk másik irányba indult el, és többé nem fértünk meg egymás mellett. Inkább ő veszítette el azt a lányt, aki a végsőkig kitartott volna mellette. Miután sikeresen lezártam magamban a közös múltunkat, rengeteg vicces, emlékezetes és különleges élménnyel gazdagodtam, és nemrég azon kaptam magam, hogy ezer éve nem jutott eszembe Ádám. Minden tökéletes volt. Igaz, hogy szingli voltam, amit az ismerőseim nem győztek az orrom alá dörgölni, de régen éreztem magam ennyire szabadnak és gondtalannak. Aztán kedd este valami olyan történt, amiről néhány hónappal ezelőtt még lelkesen álmodoztam, mára azonban már meg sem fordult a fejemben…
A váratlan vendég
Az a csütörtöki nap is ugyanúgy indult, mint a többi. Hulla fáradtan bújtam ki a takaró alól, bementem dolgozni, majd hazajöttem, és megpróbáltam éjfél előtt ágyba bújni (persze ismételten sikertelenül). Aztán az éjszaka közepén felriadtam az alvásból, méghozzá arra, hogy csörög a telefonom. Kezdetben azt hittem, csak álmodok; kicsit még bele is szűrődött a képzeletembe a zene, így még nehezebb volt felfognom, hogy ezúttal a valóságban zajlanak az események. Ráadásul hajnali fél 3-kor. Olvass még a témában
Szex a szülés után: van, hogy a férfi nem kívánja az együttlétet
„A házasságomnak vége volt, mielőtt elkezdődött” – Mi történt, amikor rájöttél, hogy nem olyan ember, mint akihez hozzámentél?
„Eszébe nem jutott, hogy segítsen az anyjának elpakolni” – Így mentsd meg magad attól, hogy a bejárónője legyél
„A huszonéves pasik úgy tekintenek magukra, mint valami fődíjra” – Miért választanak a fiatal nők egyre gyakrabban idősebb férfiakat?
Rápillantottam a telefonomra, és egy számomra ismeretlen szám villant fel a kijelzőn. Persze az első gondolatom rögtön az volt, hogy valami nagyon rossz dolog történt, így szélsebesen nyomtam rá a zöld gombra, miközben próbáltam elhessegetni magamtól a rémisztő gondolatokat.
– Hallo?
– Szia, Dóri… Felébresztettelek? – szólt bele egy férfihang a telefonba, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy viccel vagy sem. Elvégre mit csinálhatna az ember hétköznap fél3-kor?
– Kivel beszélek?
– Kitörölted a számom? Ádám vagyok.
És itt megfagyott a levegő. Egy szó sem jött ki a torkomon. Teljesen ledöbbentem, hiszen tél óta egyetlen egyszer beszéltünk, akkor is csak a véletlennek köszönhetően. És jó volt ez így. Nem akartam tudni, mi történik az életében. Hiszen még arra is rávettem magam, hogy töröljem Facebookról, és a telefonszámától is megszabadultam, arra az esetre, ha egy italozós estén eszembe jutnának a közös emlékeink. Erre felhív, az éjszaka kellős közepén.
– Ádám? Nem is tudok mit mondani. Miért hívtál? Ráadásul ilyenkor. Baj van?
– Hááát, mondhatjuk úgy is. Itt vagyok a környékeden, felugornék beszélgetni hozzád.
Tessék? Na nem, erről szó sem lehet. Kettesben az exemmel a lakásomban, az éjszaka közepén? Nem rémlik egyetlen film sem, amiben ez a dolog végül jól sült volna el. Már épp próbáltam félbeszakítani, amikor közölte, hogy még emlékszik a kapukódra, és 10 percben belül itt lesz. Majd lerakta a telefont. Én pedig ott ültem az ágy szélén, kócos hajjal, pizsamában, és próbáltam meggyőzni magam arról, hogy ez bizony egy szörnyen élethű rémálom volt, amiből mindjárt fel is ébredek. De hiába csíptem meg a karomat kétszer is, semmi sem változott.
Úgyhogy tíz perc alatt sikerült végrehajtanom egy olyan manővert, amit magam sem tudok, hogy csináltam. Átöltöztem, rendbe hoztam a frizurám, feltettem egy pici sminket (hogy legalább vállalható külsőm legyen), és elpakoltam azt a sok ruhát és egyéb holmit, amit lazán szétdobáltam a szobámban, mert nem számítottam hajnali fél 3-kor egyetlen expasimra sem.
Aztán csengettek az ajtón, én pedig kilestem a kukucskálón. Annyira deja vu érzésem támadt, hiszen ott állt az a srác, akibe éveken át fülig szerelmes voltam. Hirtelen úgy éreztem magam, mintha visszautaztam volna az időben oda, amikor ez a pillanat természetes volt számunkra, és minden héten megismétlődött. Most pedig fogalmam sincs, hogy viselkedjek vele szemben. Ahogy kinyitottam az ajtót, rá kellett jönnöm, hogy ő is zavarban van, már a köszönés miatt is. Elég egy sima helló, vagy adjon egy üdvözlő puszit, mint ahogy a barátoknak is szoktak az emberek?
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
