A péntek kissé komolyabb, elgondolkodtató energiákat hoz, a Merkúr és a Szaturnusz szembenállása miatt pedig különösen fontos lehet, hogyan fogalmazzuk meg, amit érzünk és gondolunk. Könnyebben láthatjuk most sötétebbnek a helyzeteket, ezért érdemes egy pillanatra megállni, mielőtt kimondunk valamit, amit később megbánnánk. A Chiron Kosba való visszalépése közben régi, önmagunkkal és önérvényesítésünkkel kapcsolatos sebeket hozhat felszínre, hogy végre más szemmel nézzünk rájuk. A Mars Rákba lépése pedig az érzelmeket, a családot és a biztonság iránti igényt helyezheti előtérbe. Ez a nap inkább a belső rendeződésről és a tudatos reakciókról szól, mint a hirtelen döntésekről.
Kos napi horoszkóp
Ma reggel könnyen előfordulhat, hogy egyszerre több dolog is a fejedben kavarog. Munkahelyi feladatok, otthoni teendők, meg persze a hétvégi tervek is ott motoszkálnak benned. A jó hír, hogy ha egyesével veszed a dolgokat, meglepően jól haladsz. Ne akarj mindent egyszerre elintézni, mert abból csak fejfájás lesz. Egy kolléga vagy egy barátod ma kifejezetten segítőkész, nyugodtan fordulj hozzá, ha elakadsz.
Érzelmileg is mozgalmas napra számíthatsz. Ha párkapcsolatban élsz, egy régóta halogatott beszélgetés most végre a helyére kerülhet. Nem kell nagy drámára gondolni, csak arra, hogy őszintén elmondod, mi jár a fejedben. Egyedülállóként pedig egy ismerős arc keltheti fel az érdeklődésedet. Pénzügyekben óvatosabb vagy, mint máskor, és ez most jól jön. Ne dőlj be egy csábító, de átgondolatlan vásárlásnak. Este engedd el a feszültséget, egy jó film vagy egy hosszú séta csodákat tesz veled. Olvass még a témában
A kávé is beleszámít a napi vízfogyasztásodba? Íme, mit mondanak erről a szakértők
Mi van, ha nem véletlenül ismétlődnek ugyanazok a történetek az életedben? A zodiákusod segíthet felismerni a rád jellemző mintázatokat
4 apró jel, ami elárulja: sokkal nagyobb szükségetek van a párterápiára, mint gondolnátok
Így készülünk a karácsonyra válás után, közös gyerekkel
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






