A nagymamám halála után ültünk a konyhájában, én és az anyám, és a fiókokat pakoltuk ki, amikor az egyik doboz aljáról előkerült egy fénykép. Fekete-fehér, kicsit megkopott, a sarka behajlott. Egy csecsemőt tartott rajta egy fiatal nő, akiben az anyámra ismertem, csak legalább harminc évvel fiatalabban. Megfordítottam, mert az ilyen képek hátulján mindig ott volt valami dátum vagy név, a nagymamám így szokta jelölni őket.
Ott állt, kék golyóstollal, kicsit elmosódva: „Erzsi és Tamás, 1974 tavasza.”
Anyám Erzsébet, ez világos volt. De ki az a Tamás? Olvass még a témában
Ahogy öregszem, egyre jobban érzem magam a testemben – ez most baj lenne?
Az iskolakezdés megmutatja, mennyi helyen kellene egyszerre „jó anyának” lennem – és hány helyen nem vagyok az
Hogyan töltődsz fel igazán? Derítsd ki, mire van szükséged a lelki feltöltődéshez!
Önmagad vagy, vagy azt mutatod, amit mások elvárnak? Teszteld, mennyire vagy hiteles!
A fénykép, ami mindent megváltoztatott
Megkérdeztem anyámat, aki csak nézte a képet, aztán letette az asztalra, mintha égetné a kezét. Azt mondta, hogy nem tudja, biztos egy szomszéd gyereke, régen sokan jártak hozzájuk. Csakhogy a fotón az a baba pontosan úgy volt bepólyálva, ahogy engem szoktak a családi képeken, ugyanazzal a kockás takaróval, amit még most is ismerek, mert a padláson van egy dobozban.
Nem hagyott nyugodni. Egy hétig hordtam magamban a kérdést, aztán elmentem az anyakönyvi hivatalba, mert valahogy tudtam, hogy ha az igazi választ akarom, azt nem otthon fogom megkapni.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
