A módszer egyszerű, papírt és tollat sem kell hozzá elővenni, elég a fejszámolás. Vegyétek a nap, a hónap és az év számjegyeit, adjátok össze mindet, majd az eredményt addig redukáljátok, amíg egyjegyű szám nem lesz belőle, hacsak nem 11 vagy 22 jön ki középen, mert ezek a mesterszámok önmagukban is megállnak.
Ha például a dátum számjegyeinek összege huszonhat, akkor a kettőt és a hatot még egyszer összeadjátok, és megkapjátok a végső, egyjegyű esküvői sorsszámot.
Az 1-es: a közös kezdet ereje
Ha az esküvőtök az egyes számra redukálódik, olyan házasság elé néztek, amiben mindketten hajlamosak lesztek kezdeményezni, saját fejjel gondolkodni és néha egymással is versengeni egy kicsit azon, ki viszi előre a közös terveket. Ez a szám a frissességről és az önállóságról szól, ezért fontos lesz megtanulnotok, hogyan maradjatok csapat akkor is, amikor mindkettőtöknek erős elképzelése van arról, merre menjen az élet. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. szeptember 26. a numerológia szerint: nagylelkűség és lelki beteljesülés
Ezt hozza 2026. szeptember 27. a numerológia szerint: új kezdetek
Mi számít megcsalásnak? 10 nőt kérdeztünk, hol húzódik a határ
Túlmegy a határon vagy szükséges szabályozás? A diákok megjelenését akarja szabályozni az iskolánk
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






