Vannak kérdések, amelyek már jó ideje ott vannak a levegőben, de az ember mégis halogatja, hogy kimondja őket. Nem mintha nem lennének – épp ellenkezőleg. Azért, mert tudja, hogy ha egyszer elhangzanak, akkor valaminek változnia kell.
Nálunk is így történt.
Egy ideje már motoszkált bennem az érzés, hogy felborult a kapcsolatunk egyensúlya. Ez nem jelentett semmi nagy, drámai dolgot, és talán éppen ezért volt olyan nehéz nekem is észrevenni és megfogalmazni, hogy pontosan mi az, ami nincs rendben – csak éreztem, hogy valami nincs. Inkább apró dolgok gyűltek össze: ki igazodik kihez, ki szervezi a találkozásokat, ki az, aki egy kicsit rugalmasabban alkalmazkodik a másik időbeosztásához. Olvass még a témában
„Sok férfi az öngyilkosság szélén áll, a társadalom meg kineveti” – férfiak randigurujaként ezt a 7 dolgot üzenem a nőknek
„Minden nap beszéltünk, mégsem engem választott” – érzelmi intimitás elkötelezettség nélkül
„Az első randiról még sírva jöttem el, idén 10 éve leszünk házasok” – Kapcsolatok, amik reménytelenül indultak, mégis sikersztorik lettek
„Már nemcsak a férfiak menekülnek az intimitás elől” – Egyre több az érzelmileg elérhetetlen nő
Egy kapcsolatban teljesen természetes, hogy ez időről időre eltolódik. Az élet nem egyenletes tempóban történik. Van, amikor az egyikünknek sokkal több dolga van: munka, családi ügyek, stresszes időszak. Ilyenkor a másik fél egy kicsit többet visz. Ő az, aki alkalmazkodik. Ő az, aki inkább átmegy a másikhoz. Ő szervezi úgy a napját, hogy beleférjen egy közös vacsora. Ha együtt élnek, lehet, hogy többet vállal a háztartásból. Ha külön, akkor ő az, aki gyakrabban alszik ott.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






