Az elmúlt időszakban gyakran éreztem azt, hogy szükségem lenne egy mindent tudó varázspálcára, vagy legalább egy új használati útmutatóra a gyerekemhez. Többször is olyan volt, mintha egyik napról a másikra elfogytak volna a jól bevált eszközeim. Azok a „szankciók”, megoldások, amelyek évekig szinte maguktól működtek, most egyszerűen lepattantak róla. Néha egészen konkrétan az volt az érzésem, hogy nem ugyanaz a gyerek jött haza az iskolából, mint akit reggel elengedtem.
Ez a (kis)kamaszkor igazi hullámvasút. Egyik nap flegmaság, visszaszólás, nulla esély az együttműködésre vagy a megértésre, másnap pedig a semmiből visszakapom azt az érzékeny, kedves, figyelmes kislányt, akit addig neveltem. Mintha folyamatosan közeledne és távolodna, miközben én ott állok anyaként, és próbálom megérteni, hányadán is állunk valójában.

Nem velem van a baj, de nem is vele
A túlélési kapaszkodók után kutatva találkoztam egy kutatással, ami egyszerre ütött szíven, de közben valamennyire meg is nyugtatott, hogy normális, ami történik. Több ezer édesanya tapasztalatait elemezve arra jutottak a szakértők, hogy a szülők számára érzelmileg az egyik legnehezebb időszak nem az újszülöttkor, és nem is a felnőtté válás utáni elengedés, hanem sokkal inkább az, amikor a gyerekek 10-15 évesek lesznek. Olvass még a témában
Az Igazság kártyája: ezt üzeni az októberi Tarot a Mérleg energiák mellé
Ezt hozza 2026. szeptember 25. a numerológia szerint: anyagi egyensúly
Ne csak a csillagokat nézd! Így derítem ki, milyen valójában a szállás – még nem ért csalódás
Ezt hozza 2026. október 4. a numerológia szerint: kapcsolódás és gondoskodás
Az anyák ebben az életszakaszban számoltak be a legtöbb stresszről, magányérzetről és lehangoltságról. Kevesebb a sikerélmény, ritkábbak azok a visszajelzések, amelyek azt üzenik: „ne aggódj, jól csinálod”. Ez különösen fájdalmas, mert közben rengeteg energia megy el a kapcsolódásra, a konfliktuskezelésre, arra, hogy újra jelen tudjunk lenni a saját gyerekünk életében.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






