Előfordul, hogy partnerünk bizonyos megnyilvánulása után rá kell jönnünk, hogy nem az eszéért szeretjük az illetőt.
Hol vagyunk?
A menyasszonyommal életünk első közös túráján vettünk részt és papírtérképet vittem, hogy csillogtassam neki, milyen menő térképolvasó vagyok. Amikor ő is a kezébe vette és kihajtogatta a lapokat, megkérdezte, hogy miért nincs rajta az „Ön itt áll” jelzés. A papírtérképen…
Genetika
Én egy olyan példát mondok, ami butaság volt, de utána mégis jobban megszerettem a férjem. Amikor összejöttünk, nekem már volt egy négyéves fiam és lett egy közös kislányunk is. A fiam már iskolás volt, amikor egy családi karácsonyon arról volt szó, hogy milyen jó a gyerek matekból és a férjem büszkén kijelentette, hogy ezt a képességet „az ő oldaláról örökölte.” Pár másodpercig csak bámultunk rá, majd mindenkiből kirobbant a nevetés. Annyira a sajátjaként neveli a fiamat, hogy azt hitte, a matekzseniséget is tőle örökölte. Olvass még a témában
„Meg akarta mutatni, hogy van pénzünk” – Amikor a párod társadalmi osztályt akar ugrani, de te nem
„Minél zaklatottabb vagyok, a férjem annál inkább semmibe vesz” – ez nem ritka dinamika, de mi az oka?
Újra ismerkedni egy húszéves kapcsolat lezárása után – hogyan kell ezt jól csinálni?
„Egy férfi simán lefekszik olyan nővel is, akit nem kedvel” – férfiakat kérdeztünk erről a jelenségről
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






