Ilyenkor megérint valami mélyről jövő, ösztönös érzés, és ha őszinte vagyok magammal, kilenc év után, lélekben sokkal inkább készen állnék egy újabb anyaságra, mint korábban valaha. Mégis, ha elmerengek azon, hogy valóban szeretnék-e második gyermeket, a válasz egészen egyértelmű: nem.
A UNFPA 2025-ös „The Real Fertility Crisis” jelentése szerint a világon rengetegen szeretnének második vagy harmadik gyereket – de különféle akadályokba ütköznek. Ilyen lehet az egészségügyi panasz, a lakhatás kérdése, a munkahelyi bizonytalanság, a gyermeknevelés költsége, a jövőtől való félelem és az is, hogy egyszerűen nincs meg a megfelelő társ, akivel bővíthetnék a családot.
Az sem ritka, hogy több tényező összeadódik, ahogy az nálunk is történt: Olvass még a témában
„Hónapokig nem jöttem rá, mi az a zaj hajnal 3-kor” – Szomszédok, akik mintha a pokolból költöztek volna mellénk
A vegán barátnőm szerint ez az egy tévhit tartja vissza az embereket a váltástól
Ezt hozza 2026. október 7. a numerológia szerint: lelki gyógyulás
„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot
Egy szülés, amit a testem és a lelkem is sokáig hordozott (vagy inkább hordoz)
A lányom születése nem úgy történt, ahogy elképzeltem. Bár volt fogadott szülésznőm, aznap épp ő is beosztásban dolgozott, így csak részben lehetett mellettem. A rendszer sodort magával: felesleges vizsgálatok, beavatkozások, amikre ma már tudom, nem lett volna szükség. Három napot töltöttem a kórházban úgy, hogy teljesen egyedül voltam egy újszülöttel és csak azért jöttek be hozzám a nővérek, hogy kedvük szerint felhúzassák velem a redőnyt, az orvosi vizit pedig az ajtóból történt – szavak formájában.
Ez a három nap volt életem legnehezebb időszaka és nem a szülés fájdalma, hanem a kiszolgáltatottság és tehetetlenség tette azzá.
Aztán ezt sikerült megkoronáznia kislányomnak öt hónapon át tartó, görcsös hasfájással, amin semmi sem segített, pedig hidd el, tényleg mindent kipróbáltam. (Utólag már nyilván nem csodálom, hogy ő is produkált tüneteket.)
A tanácstalanság, a kétségbeesés, hogy nem tudok segíteni a saját gyermekemnek és a mérhetetlen fáradtság… Ezek az emlékek nem halványultak el kilenc év alatt sem. Tudom, hogy nem törvényszerű, hogy ugyanez újra megtörténne, de a gondolat mégis ott motoszkál bennem: mi van, ha mégis?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
