Tudatosan egy gyerekre rendezkedtünk be
Idővel nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is úgy alakítottuk ki az életünket, hogy egy gyerekünk lesz. Nem akartunk spórolni semmin (ide nem csak az anyagiakat, hanem az időt és a figyelmet is értem) és az otthonunk is úgy épült, hogy „nekünk két hálószoba elég”.
Persze, lehetne bővíteni, átalakítani, meg aztán mi is sokáig tesókkal egy szobában nődögéltünk – de ez nem csupán négyzetméter kérdése. A fókusz mindig azon volt, hogy a lányunk mindent megkapjon, amit mi nem kaptunk meg gyerekként.
Nem csupán anyagi javakra gondolok, hanem biztonságra, nyugalomra, minőségi jelenlétre, lehetőségekre, amikről mindkettőnknek le kellett mondania különféle okok miatt.
Nem vagyunk tökéletesek és nem az a cél, hogy jól elkényeztessük az egy szem lányunkat, de a szándékainkban tényleg következetesek maradtunk. Egy újabb kisgyermek ebbe a rendszerbe már nem férne bele úgy, hogy ne kelljen magunktól elvenni valami olyat, amihez ragaszkodunk. Olvass még a témában
A toxikus munkahelyem leggonoszabb trükkje: elhitették velem, hogy nem vagyok elég jó
Feleség vagyok, nem projektmenedzser – Hogyan lett a nőkből a háztartás titkárnője?
„Örülök, hogy megkért, de utálom a gyűrűmet” – Titkok, amiket évek alatt sem osztottunk meg a párunkkal
Válassz egy őszi levelet, és megmondjuk, mit tartogat neked az október
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






