A magyar Országgyűlés nemrégiben elfogadott törvénymódosítása jelentősen korlátozza a gyülekezési jogot, különös tekintettel az LMBTQ+ közösség rendezvényeire, mint például a Budapest Pride. A törvénymódosítás értelmében a rendőrség arcfelismerő szoftvert alkalmazhat a résztvevők azonosítására, és a szabálysértést elkövetőkre pénzbírságot szabhat ki, amelynek összege akár 200 ezer forint is lehet.
A Budapest Pride szervezői ennek ellenére bejelentették, hogy folytatják a 2025-ös Budapest Pride szervezését, amelyet június 28-ára terveznek. Én pedig csendben, enyhe gyomorgörccsel, és kicsit a fogamat szívva, de beléptem az online bankfiókomba, és az „Iskolakezdés”, „Szlovénia fesztivál” és „Harmadik negyedéves adó” nevű perselyeim mellé létrehoztam egy negyediket is „Pride büntetés” néven. Mert hogy kimegyek, az nem is lehet kérdés. Ahogyan az sem, hogy rosszul fog érinteni anyagilag, ha megbüntetnek. A kettőből pedig egyenesen következik, hogy jobb, ha előre felkészülök rá.
Évek óta járok a Pride-ra, leginkább azért, mert jó hangulatúnak tartom, mindig jól éreztem magamat, jó volt a zene, lehetett az utcán táncolni, és imádnivaló emberekkel találkoztam minden alkalommal.
Tudom, hogy az idei esemény nem ilyen lesz. De azt is tudom, hogy nem tudnék tükörbe nézni, ha nem lennék ott. Olvass még a témában
Szülőkkel nyaralni? Na még mit nem! – Végül így lett rémálomból örök emlék a családi nyaralás
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Nem kell minden gondolatot megosztani – influenszerek, akiktől rángani kezd a szemhéjam
Külföldiek meglepő élményei Magyarországon: „Nem hittem el, hogy mákot adnak a gyereknek”
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






