Milliók előtt szavaló költő lett a beszédhibás kislányból – Amanda Gorman története

Címlap / Kikapcsolódás / Közélet / Milliók előtt szavaló költő lett a...

Milliók előtt szavaló költő lett a beszédhibás kislányból – Amanda Gorman története

Amanda már korán komoly nehézségekkel szembesült

A még mindig csak 27 éves Amanda Gorman mostanra egész nemzedékeket inspirált arra, hogy hallassák a hangjukat, emellett már többször is történelmet írt. De hogy miként is sikerült erre az inspiráló útra lépnie? A Greatness több érdekes részletet is közzétett róla, amelyekből kiderül, hogy Amandának már nagyon fiatalon komoly nehézségekkel kellett szembesülnie. Két testvérével együtt Los Angelesben született, egyedülálló, tanárként dolgozó édesanyjuk nevelte fel őket.

Milyen partner illik hozzád a születési hónapod szerint?

Amanda azokra az időkre úgy emlékszik vissza, hogy „furcsa gyerek” volt, akit az édesanyja inkább az olvasásra és az írásra bátorított. Ennek oka az volt, hogy hallásfeldolgozási zavarai miatt nagyon érzékeny a zajra.

Gyermekkorában több évet töltött azzal, hogy leküzdje beszédhibáját, azonban azt soha nem tekintette hibának – inkább ajándékként és erősségként gondolt rá, később pedig a nagyvilágnak is megmutatta, hogy ez valóban így van.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/4
Következő»
🎂KisokosNévnapki ünnepel ma?→
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Ez a 4 csillagjegy nagy válaszút elé kerül az ősz közepén
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.