Vannak szokások, amelyek egy idő után idegesítővé, zavaróvá válnak, még akkor is, ha korábban pont amiatt figyeltünk fel a másikra – vagy szerettünk belé.
De mi a helyzet azokkal a személyiségjegyekkel, amelyek közétek állnak?
Biztos veled is előfordult már, hogy egy szimpatikus jelöltben (akár csak egy) olyan tulajdonságot találtál, amely annyira visszataszító volt számodra, hogy nem tudtál szemet hunyni felette. Vajon rangsorolhatóak ezek a tulajdonságok? Tudunk egyáltalán listát állítani belőlük? Vagy ezek mindenki esetében mások, és nem ugyanazok a személyiségjegyek váltanak ki rossz érzést, negatív első benyomást?
Ezeket a kérdéseket tették fel a kutatók egy 2015-ös kutatásban is. Arra voltak kíváncsiak, hogy a résztvevők milyen körülmények láttán, hallatán utasítják el a jelölteket. Az alkalmi és a hosszú távú kapcsolatok tekintetében is megvizsgálták a témát. Ennek köszönhetően sikerült felsorolni a lényeges tulajdonságokat és körülményeket. Olvass még a témában
„Nem voltak közös célok, mégsem mertem elengedni” – hogyan szabadultál ki egy szürke kapcsolatból?
„Mai napig úgy érzem, hogy engem átvertek” – Nemcsak partnert választasz, hanem életformát is
Mehetnék múzeumba is, de inkább egy aktív vulkánt mászok meg a nászutamon
„Nem dicséred meg és úgy érzi, ő sosem lesz elég” – Ezért csal meg a pasid
Miért olyan jó neked, ha tisztába kerülsz ezekkel az információkkal? Ha partnert keresel, eleve tudatosabban állhatsz a randevúk elé. Például figyelheted, milyen reakciókat vált ki belőled egy-egy meglévő tulajdonság, vagy éppen annak hiánya. Emellett pedig magad is ügyelhetsz rá, hogy a gyakori, kevésbé előnyös vonásokat háttérbe szorítsd a személyiségedben, így pedig automatikusan vonzóbb partnerré válhatsz.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






