Nem biztos, hogy baj van a fiókával
Korábban sosem gondoltam bele abba, hogy egy, a földön levő fióka nem szorul segítségre. Pedig így van: amikor a röppenni éppen tudó, de még a szülők gondoskodására szoruló fiókák elhagyják a fészket, a környéken maradnak. A szülők még táplálják, bátorítják, tanítják őket, de eljött az ideje, hogy önállóvá váljanak.
Ebben a helyzetben nem szorulnak segítségre, mert éppen azzal ártunk nekik, ha kiszakítjuk őket a természetes közegükből, ahol éppen fejlődnek és tanulnak – még, ha kívülről nézve nem is így tűnik. Azért be kell vallanom, egyszer én sem bírtam ki, és kicsit odébb tettem egy ilyen fiókát, mert éppen az út közepén ücsörgött megszeppenve.
Látszott rajta, hogy nincs sérülése és az ijedtségen kívül semmi baja, de nem volt szívem otthagyni a forgalmas úton. Persze, ezzel csak a saját lelkiismeretemet nyugtattam meg, mert könnyen lehet, hogy a következő percben ugyanúgy kirepült a bokor alól és visszaült az aszfalt közepére. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






