Nem biztos, hogy baj van a fiókával
Korábban sosem gondoltam bele abba, hogy egy, a földön levő fióka nem szorul segítségre. Pedig így van: amikor a röppenni éppen tudó, de még a szülők gondoskodására szoruló fiókák elhagyják a fészket, a környéken maradnak. A szülők még táplálják, bátorítják, tanítják őket, de eljött az ideje, hogy önállóvá váljanak.
Ebben a helyzetben nem szorulnak segítségre, mert éppen azzal ártunk nekik, ha kiszakítjuk őket a természetes közegükből, ahol éppen fejlődnek és tanulnak – még, ha kívülről nézve nem is így tűnik. Azért be kell vallanom, egyszer én sem bírtam ki, és kicsit odébb tettem egy ilyen fiókát, mert éppen az út közepén ücsörgött megszeppenve.
Látszott rajta, hogy nincs sérülése és az ijedtségen kívül semmi baja, de nem volt szívem otthagyni a forgalmas úton. Persze, ezzel csak a saját lelkiismeretemet nyugtattam meg, mert könnyen lehet, hogy a következő percben ugyanúgy kirepült a bokor alól és visszaült az aszfalt közepére. Olvass még a témában
A szakértők is azt javasolják, hogy ne menjünk szembe a természet törvényeivel. Fogadjuk el, hogy a fészekrablás, a ragadozók jelenléte, vagy a tapasztalatlanság miatti elhullás a normális folyamatok része.
Mondhatjuk úgy is, hogy a veszélyeztetett fajokat leszámítva, mindezek bele lettek kalkulálva a természet körforgásába.
Ez a madarak esetében azt jelenti, hogy a legtöbb fészekaljban sok fióka van, és a madarak jelentős része évente akár két-három alkalommal is költhet. Ezzel kompenzálják azt, hogy sok fióka (a becslések szerint a 80%-uk) egyszerűen nem éli meg a felnőttkort.
Nem tudunk, és nem is kell tehát minden fiókát megmentenünk és nem csak azért, mert sokszor nem szorulnak segítségre, hanem mert ez a természet szempontjából szükségtelen.
