Nem egyszer volt már így szerencsém, és ha mást nem, legalább a postaköltséget megspóroltam. Ez azért volt külön öröm, mert egyébként is rendeltem volna, nem pedig azért álltam neki vásárolni felesleges holmikat, mert volt egy kuponkódom – utóbbival azért nem árt vigyázni. Az új kutatások szintén azt mutatják, hogy érdemes kuponokat keresgélni, használni, mert ezzel sokat spórolhatunk.
A Slickdeals és a OnePoll közreműködésével készült tanulmányban 2000 amerikai online vásárlási szokásait vizsgálták. A megkérdezettek 65%-a nyilatkozott úgy, hogy páratlan öröm és elégedettség éri, amikor megtalálja online a legjobb ajánlatot. Néhányan hozzátették azt is, hogy életük üzletét kötötték meg, amikor hatalmas kedvezményeket találtak különféle dizájner ruhákra, edzőeszközökre, ékszerekre sőt, még repülőjegyekre is.
Egy átlagos amerikai évente 83 órát tölt azzal, hogy online keresgéli a legjobb eladásokat, amivel egyébként évi csaknem 10 000 dollárt, tehát kb. 3 000 000 forintot tud megspórolni. Olvass még a témában
„A szalagavató másnapján egy másik országban ébredtem” – Sztorik, amiket máig nem mertünk bevallani a szüleinknek
Ezt hozza 2026. szeptember 24. a numerológia szerint: lelki elmélyülés és spiritualitás
Ezért gondolom, hogy a „légy önmagad” az egyik legrosszabb életvezetési tanács
Melyik életterületeden van blokk? A születési dátumod alapján kiderül
Nem egyedül örülünk
A kutatásban résztvevők több mint fele, 56%-a rendszeresen ajánlgatja ismerőseinek, barátainak, ha számukra testhezálló kedvezményeket talál. 69% pedig saját remek vásárát is megosztja a családdal annak érdekében, hogy ők is részesülhessenek az utánozhatatlan ajánlatokból.

A közvélemény-kutatás szerint 4 amerikai közül 3 rendszeresen keres online eladó termékeket és kuponokat annak érdekében, hogy pénzt takaríthasson meg. Kiderült az is, hogy a vásárlók csaknem fele, 45%-a csak akkor vásárol, ha a termékek akciósak.
Ők azt állították, soha nem fizetnek teljes árat azért, amit online találtak. (Bár az nem derült ki a felmérésből, mennyire járnak utána annak, hogy az adott termék egy korábbi áremelés után került leárazásra, vagy valóban kedvezményes áron beszerezhető.)
Ryan Tronier, a Slickdeals vezető szerkesztője szerint az emberek egyre szívesebben és egyre nagyobb tömegekkel osztják meg az általuk felfedezett akciókat. Már új kifejezést is találtak erre a magatartásformára: ez lett a „tömeg által vezetett üzletvadászat”.
🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






