Fogadd el
Azért, mert nem találtad meg életed párját, még maradhatsz udvarias és elfogyaszthatsz egy italt vele kedvesen csevegve. Nem kell azonban órákat töltened valakivel, akivel kifejezetten rosszul érzed magad. Egyszerűen csak kisétálni nagyon durva lenne és neked sem esne jól, egy-két ital után jelezni, hogy menned kell, már teljesen elfogadható. Hidd el, amennyiben a partnered nem egy bunkó, aki illetlenül és kellemetlenül viselkedik veled, belefér.
Légy barátságos, ne kacér
Persze nehéz eltalálni, hogy az illető ne értse félre, hiszen sokszor egészen keskeny a határ a kettő között, de próbálj úgy viselkedni, hogy a legkevésbé se érthesse félre a jeleket. A legjobb, ha olyan egyszerű és kicsit unalmas kérdéseket teszel fel a beszélgetés során, mint például van-e testvére, vagy milyen középiskolába járt? Mindenképp kerüld a testi kontaktust, az intim témákat és maradj az udvarias csevejnél, majd egy óra múlva nyugodtan jelezd, hogy indulnod kell. Olvass még a témában
Közel sem volt hagyományos, de nem kérhettem volna ennél csodálatosabb lánybúcsút
Miért olyan nagy ügy, ha nem akarunk közös bankszámlát?
„Hallani sem akart róla, hogy aláírja” – ügyvédek gondolatai a házassági szerződésről
Tökéletes egyensúly vagy váratlan flört? Ezt tartogatja a Mérleg hava a szerelmi életedben
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






