Mikor azt halljuk, „spirituálismegvilágosodás”, valami csodálatos dologra gondolunk, mikor az ember megérti élete célját és eggyé válik a természettel, miközben elméjét elönti a fény és fanfárok harsognak. Nos, ez egy szép gondolat, de annak ellenére, hogy a nyugati világban a megvilágosodás (vagy felvilágosodás) romantikus értelmezést kapott, nem minden esetben ilyen kellemes folyamat. A megvilágosodás sokak fejében egyet jelent az önmegvalósítással, pedig nem ezt jelenti, hanem azt, hogy a látszat mögé nézve meglátjuk a sallangmentes – és sokszor könyörtelen – valóságot.
Ez a lelki magunkra-találás azt jelenti, hogy magunkat és a világot is annak látjuk, ami: a tanult paradigmák, színes álarcok és hamis hiedelmek nélkül. Mikor eljutunk annak küszöbére, hogy eggyé váljunk az örökkévalósággal, csak úgy tudunk átlépni a következő tudati szintre, hogy önző énünket eltemetjük és magunk mögött hagyjuk. Ez nem könnyű folyamat és az ego halála előtt mindent megtesz, hogy visszatartson minket a teljes igazság megismerésétől. Ilyenkor a lelkünkre átmenetileg sötétség borulhat, de ha túljutunk ezen, tárt karokkal fogadhatjuk el igaz valónkat és a világ egyetemes igazságát. Ez a spirituális megvilágosodás előtti sötét éjszaka öt fázisa és így küzdj meg velük.
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Rák és Skorpió: a kötelék, ami sosem szakad el teljesen
1/5 Az addigi önkép halála
Egész életedben élt benned egy általad kialakított kép saját személyiségedről. Vallási, társadalmi és kulturális beidegződéseink alapján ez a fantom-én az ego, ami legtöbbször egy hamis kép, amit önmagunkról alkottunk.
Az öntudatra ébredéskor ez a kép és egész világnézetünk alapjaiban remeg meg és elkezdjük megérteni, hogy mi a szerepünk az univerzumban.
Az ego halála azzal jár, hogy tudatosul bennünk, hogy lelkünk végtelen és az ego csak eszköz volt, amit eddig használtunk.
2/5 Egyedüllét érzése
Kevés helyen említik, de a spiritualitás egy magányos utazás, aminek különböző fázisaiban nagyon egyedül érezhetjük magunkat.
Ahogy világnézetünk változik, egyre kevesebb emberrel tudjuk megbeszélni, ami bennünk zajlik.
Ilyenkor befelé kell fordulnunk és meditáció segítségével keresni a válaszokat. Ahogy egyre inkább kezdjük megérteni magunkat és helyünket a világban, úgy érezzük azt is, hogy nem vagyunk egyedül, hiszen a végtelennel mindig kapcsolatban állunk. Ahogy Osho mondja: csak az képes szeretni, aki képes egyedül lenni.