Csirkés avokádó saláta
A zöld salátához keverj puha avokádó kockákat, félbe vágott koktél paradicsomot, valamint egy kevés sóval és borssal ízesített, grillezett csirkemell csíkokat, majd az egészet hintsd meg egy kis parmezánnak.
Egyszerű olívaolajjal is meglocsolhatod, de készíthetsz dresszinget olívaolaj, méz, mustár és egy kevés citromlé keverékéből is, ha még jobban szeretnéd kihozni az ízeket.
Áfonyás spenót saláta
Ennek a salátának az összetevői is olyan izgalmas elegyet képeznek, amik hírből sem ismerik az unalmas jelzőt, de az igazi meglepetést a kellemes öntet okozza. Olvass még a témában
Melyik érzelem irányítja a reakciódat, világlátásodat? Teszteld!
„Kövér vagyok és utálom magam” – amikor a társadalom azt várja, de nem megy az önelfogadás
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték
Ezt az egy mondatot sosem szabad kimondani egy gyereknek, még viccből sem
Magához a salátához keverj össze egy adag bébi spenótot, egy csésze pirított mandulát és egy csésze szárított vörös áfonyát.
A dresszinghez negyed csésze fehér bor ecetet keverj össze két evőkanál almabor ecettel, három evőkanál cukorral, fél csésze olíva olajjal, három evőkanál mézzel, egy evőkanál finomra vágott medvehagymával, két evőkanál pirított szezámmaggal és ha szeretnéd, adj hozzá egy evőkanál mákot is.
A legegyszerűbb, ha az egészet egy befőttes üvegbe halmozod, és alaposan összerázod.
Hagyhatod állni is egy kicsit, mielőtt meglocsolod vele a salátádat, hogy az ízek jól összeérjenek.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






