Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / 4 tudományos magyarázat arra, ha azt...

4 tudományos magyarázat arra, ha azt hiszed, kísértetet látsz

Infrahangok

Az infrahangok rendkívül alacsony frekvenciájú hangok, amelyeket mi nem hallunk, azonban az állatok jelentős része igen. Ez keletkezhet akár vihar, tornádó, földrengés során, így ez az oka annak is, hogy az állatok előre megérzik ezek bekövetkeztét. Ez pedig ránk is erős hatással van. Szakértői vizsgálatok során kiderült, hogy az alacsony frekvenciájú hangokat erőteljesen megérezzük: sokan nehezebben tudnak tájékozódni, nyugtalanabbak, megnövekszik a vérnyomásuk, sőt, a szívverésük is felgyorsul. Mindez úgy, hogy nem tudják az okát, így a hirtelen jött változást sokan a kísértetekhez kötik.

Ősszel 3 csillagjegynek jár a megkésett bocsánatkérés

1998-ban egy mérnök, Vic Tandy egy orvosi berendezéseket gyártó cégnél dolgozott, ahol volt egy laboratórium, amiről azt rebesgették, szellemek lakják. Akárhányszor ott dolgozott, mindig depressziósnak és nyugtalannak érezte magát, sőt, úgy vélte, látott és hallott is dolgokat. Végül kiderült, hogy a szobában nagyon alacsony frekvenciájú hanghullámok voltak jelen, amelyek egy ventilátorból érkeztek, ami rezgéseket bocsátott ki magából. Amikor ezt megszüntették, minden kellemetlen érzés is abbamaradt, és senki sem látott többé semmit.

 

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Rák és Skorpió: a kötelék, ami sosem szakad el teljesen
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.