4 dolog, ami milleniálsként nekem természetes, de örülök, hogy a Gen Z-nek már nem az

Írta Schuster Borka 2026.10.22.

Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.

Az Y generáció tagjaként néha azon kapom magam, hogy irigylem a fiatalabbakat – de nem a sima bőrüket vagy azt, hogy előttük van még az életük. Hanem azt, hogy bizonyos dolgokat már nem vesznek olyan magától értetődőnek, mint mi.

Olyan elvárásokat kérdőjeleznek meg, amelyekbe a mi generációnkat még szinte észrevétlenül nevelték bele.

Férfiak vallomásai: szex szimpátia nélkül

Persze minden generáció másként működik, és ez így van rendjén. Mindannyian a saját korunk társadalmi elvárásai, családi mintái és lehetőségei között tanuljuk meg, hogyan kellene élni. Csakhogy egyáltalán nem mindegy, mit viszünk tovább ezekből a mintákból. Vannak ugyanis olyan beidegződések, amelyektől még akkor is nehéz megszabadulni, ha felnőttként már pontosan tudjuk, hogy nem tesznek jót nekünk. A Gen Z-ben viszont azt látom, hogy sokan már azelőtt megkérdőjelezik ezeket, hogy egyáltalán a saját bőrükön megtapasztalnák a következményeiket. És ennek nagyon örülök.

Mindig maximumot nyújtani a munkában

Mi még úgy csinálunk, mintha bármi is múlna rajta. Ha túlórázunk, ha hétvégén is válaszolunk az e-mailekre, ha a saját feladatainkon túl még három emberét is magunkra vállaljuk, akkor talán egyszer észreveszik, milyen értékesek vagyunk. Talán előléptetnek, megdicsérnek, vagy legalább nem mi leszünk az elsők, akiktől megválnak egy leépítésnél.

Olvass még a témában

„Átlagosnak lenni nem jó érzés, de sajnos azok vagyunk: te is, én is.” Tények pszichológusoktól, amit sosem mondanak ki hangosan

4 red flag nőkben, amit nőként azonnal meglátok

Anyáink idejében nem volt pumpkin spice latte, mégis érezni lehetett az őszt – mégis mi változott?

Szeretem a barátnőimet, de nem vagyok hajlandó mindenkivel egyszerre utazni – és erről nyíltan beszélnünk kéne

Két fiatal a munkahelyén a gurulósszékben tolja egymást

Aztán egyszer csak rájövünk, hogy a cég nem a családunk, a főnökünk nem a mentorunk, és a vállalat sikere nem a mi személyes dicsőségünk.

A Gen Z egy része mintha ezt már azelőtt megértette volna, hogy éveket áldozott volna az ellenkezőjének bizonyítására. Nem lustábbak, egyszerűen nem gondolják, hogy a munkájuknak az életük minden más területét felül kell írnia. Szerintem ez nem a munkamorál halála, hanem az egészséges önbecsülés egyik formája.