Egy szobalány vallomása (Maid)
A Netflix limitált sorozata az egyedülálló anyaként egykor a mindennapi betevőért dolgozó Stephanie Land bestseller-memoárjának adaptációja. Margaret Qualley játssza Alexet, egy fiatal nőt, aki az Egyesült Államok csendes-óceáni, északnyugati részén él, és azért küzd, hogy megvethesse a lábát a társadalomban. Amikor először látjuk, bántalmazó és alkoholista barátja elől menekül a kislányukkal együtt, ami a rémálomszerű bürokrácia útjára vezeti, miközben igyekszik szállást találni kettejüknek, valamint egy olyan munkát, amivel ki tudja fizetni a számlákat.
Az egyik nagyszerű dolog a műsorban az a részletesség, amellyel Alex helyzetének pénzügyi és adminisztratív akadályait árnyalja, bizonyos pontokon a bejövő és kimenő összesítést is felvillan a képernyőn, miközben ugyanolyan erős a műsor érzelmi valósága a bántalmazó partnerekkel és mentális problémákkal küzdő szerettekkel való foglalkozásról – jelen esetben egy bipoláris anyáról, akit Qualley saját anyukája, Andie MacDowell alakít.
Az egyik nagyszerű dolog a műsorban az a részletesség, amellyel Alex helyzetének pénzügyi és adminisztratív akadályait árnyalja, bizonyos pontokon a bejövő és kimenő összesítést is felvillan a képernyőn, miközben ugyanolyan erős a műsor érzelmi valósága a bántalmazó partnerekkel és mentális problémákkal küzdő szerettekkel való foglalkozásról – jelen esetben egy bipoláris anyáról, akit Qualley saját anyukája, Andie MacDowell alakít.
Nyerd meg az életed (Squid Game)
A sorozat, ami idén minden mást lesöpört, és a Netflix legnézettebb sorozata lett: a Squid Game. Ez a dél-koreai dráma kétségbeesett eladósodott emberekről szól, akik részt vesznek egy sor szadista, életre-halálra szóló, régi játszótéri játékban, hogy megpróbáljanak hatalmas pénznyereményt nyerni. Némileg ironikus, hogy a kapitalizmust kíméletlenül kritizáló műsor hogyan alakult át kollektíven egyfajta jóindulatúan mulatságos popkulturális termékké, ahol az emberek a versenyzők zöld tréningruhájába öltöztek Halloweenkor.
De ha ezt az iróniát félretesszük, a műsor önmagában is egy zseniálisan kitalált remekmű, amelynek szürreális megvalósítása és csavaros gyerekkori utalásai összejátszanak, hogy úgy érezzük, mintha a tudatalattinkból mászott volna elő valami, és amely alkalmanként éppen olyan szép, mint amilyen erőszakos és brutális.
De ha ezt az iróniát félretesszük, a műsor önmagában is egy zseniálisan kitalált remekmű, amelynek szürreális megvalósítása és csavaros gyerekkori utalásai összejátszanak, hogy úgy érezzük, mintha a tudatalattinkból mászott volna elő valami, és amely alkalmanként éppen olyan szép, mint amilyen erőszakos és brutális.
Olvass még a témában
Haláli hotel (Only Murders In The Building)
Steve Martin, Martin Short és Selena Gomez, az amatőr rablókból álló valószínűtlen hármas az Upper West Side-i New York-i lakótömbjükben egy gyilkosság ügyében nyomoznak – azzal a 21. századi nagyképű céllal, hogy az ügyből valódi bűnügyi podcastot készítsenek. Élénk, neurotikus badinációjával az egész sorozat egy kicsit Woody Allen-es lett, ugyanakkor megvan benne az őszinte, nyíltszívű báj, miközben a két Martin ismerős kémiája remekül kiegészíti Gomez tüskés bája. És ahogy gördül a történet a végpontja felé, sikerül könnyednek és szórakoztatónak maradnia, miközben éppen elég következetes az olyan témák feltárásában, mint a veszteség, a magány és a barátság.
A cikk folytatódik, lapozz!