Minden rendben lesz
A páros tetoválások, vagy éppen a barátok, családtagok által közösen készített minták sem számítanak ritkaságnak. Nos, ennek a csapatnak a tagjai közösen emlékeznek a mögöttünk álló évről.
Nézzük a jó oldalát!
Ahogy mindennek, úgy a pandémiának is voltak pozitív hatásai, legalábbis azok számára biztosan, akik új lehetőségekre leltek, másfelé indultak el az életükben, most is képesek voltak arra, hogy meglássák a szépet a hétköznapokban.
Következő cikkünkNemcsak enni jó az epret! 7 szuper dolog, amire még használhatjukEgy pohár tejhez turmixolva máris isteni, de persze az epres turmixokat még tovább lehet fokozni: adhatsz hozzá joghurtot, mézet, banánt, de az eper nagyon jó párost alkot például a kivivel vagy az ananásszal is, sőt például egy spenótos turmixot is mennyeien finommá tehetsz vele! Nem csak még finomabbak lesznek tőle az italok…Hétfő reggel elküldjük a hét legolvasottabb Stílus-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






