Ez a világ legritkább csillagjegye 

Címlap / Életmód / Ezotéria / Ez a világ legritkább csillagjegye 

Ez a világ legritkább csillagjegye 

Kik kerültek még fel a dobogóra

Olyan jegyek kerültek még az első helyek közelébe, akik nagyon nem szeretnek lemaradni az első helyről, de ezúttal kénytelenek: a Kosok lettek a másodikak, a Nyilasok pedig a harmadikak. Utóbbiak kalandvágyóak és szabad szelleműek, míg előbbiek inspirálóan hatnak a környezetükre, szeretik megmozgatni az embereket, bátorítják, tettekre késztetik őket. 

Nyolc év után egy mondat az autópályán, ami mindent átírt

Egyébként létezik olyan statisztika is, ami alapján a kilencvenes években, valamint az ezredforduló környékén egy szintén téli zodiákus, a Bak jegyében születtek a legkevesebben. Ez ugyancsak megerősíti a téli jegyek ritkaságát, egyediségét. 

Tényleg egészségtelen fakanállal főzni? Utánajártunk!Következő cikkünkTényleg egészségtelen fakanállal főzni? Utánajártunk!A fából készült konyhai eszközöknek számos előnye van: kíméletesek a főzőedényekhez, hiszen nem karcolják meg a serpenyők és lábasok bevonatát, így teflon- és kerámiaedényekhez is ideálisak. Nem vezetik a hőt, mivel a fa hőszigetelő, így a fakanál nyele nem melegszik fel, és kényelmesebb használni, mint a fém eszközöket. Sokak…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Férfiak őszintén: mit látnak a feleségük arcán húsz év után
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.