A légzőgyakorlatoknak számtalan fajtája létezik, ami pedig közös bennük, hogy ezek irányított folyamatok, melyek során akarattal változtatsz a légzés ritmusán, szimplán odafigyelsz a levegővételre, de ide sorolhatjuk a jóga során alkalmazott különböző légzéstechnikákat is. Az egyik legnépszerűbb ilyen gyakorlat az, amikor a rekeszizomhoz veszed a levegőt, ezáltal mélyül és lassul a légzés.
Dr. Belisa Vranich, klinikai szakpszichológus és légzőgyakorlat-oktató szerint a hasi légzés során (vagyis, amikor a rekeszizomhoz veszed a levegőt) nem használjuk a váll és a nyak izmait, emellett rövidebb a kilégzés és hosszabb a belégzés.
A módszer tudományosan is alátámasztott. A Nature című tudományos folyóiratban megjelent kutatás szerint ugyanis tényleg képes lehet csökkenteni a magas vérnyomást. Olvass még a témában
„Már kislányként azt kellett hallgatnom, hogy milyen rossz élete volt miattam” – A szüleid nyomorát hallgatni gyerekként érzelmi bántalmazás
Harmónia és sikeres együttműködések: ez vár rád a munkában októberben a csillagjegyed szerint
„Örülök, hogy megkért, de utálom a gyűrűmet” – Titkok, amiket évek alatt sem osztottunk meg a párunkkal
Ezt hozza 2026. szeptember 26. a numerológia szerint: nagylelkűség és lelki beteljesülés

Fáj valamid? Lélegezz!
A lassú, mély lélegzés ugyanakkor a Western Michigan Egyetem kutatása szerint képes csökkenteni a fájdalmat is. Egy másik, a Clinical Gastroenterology and Hepatology című lapban közölt tanulmány pedig megállapította, hogy a rekeszizom-légzés a refluxos betegek előnyére is válhat. Azonban ezek a kutatások elég rövid intervallumot vizsgáltak, így az eredményeik hosszú távon még nem mondhatóak bizonyosnak.
A mentális egészségre viszont kétségtelenül pozitív hatással lehet a légzőgyakorlatok rendszeres végzése.
Szakértők szerint ugyanis a légzőgyakorlatok hangulatjavító, nyugtató hatásúak, így a depresszió és szorongás tüneteit is képesek csökkenteni. Ugyanez a helyzet a poszttraumás stressz szindrómával küzdőkkel is. Az ő állapotukban is javulást hozhat, ha beiktatnak néhány légzőgyakorlatot a napi rutinjukba.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






