Sok éven át december végén már előre összeírtam a listát: több mozgás, kevesebb csoki, több alvás, kevesebb stressz. Úgy éreztem, ha január elsején minden erőmmel nekifeszülök, akkor majd minden megváltozik. Az éjféli pezsgővel együtt mindig megérkezett a remény is: idén más lesz.
Aztán persze általában nem lett. Voltak fogadalmak, amelyek három napig bírták, mások néhány hétig, de a legtöbbjük valahogy elpárolgott a mindennapokban. Ilyenkor pedig nemcsak a fogadalom bukott el, hanem a lelkesedésem is: úgy éreztem, velem van a baj, bennem nincs elég kitartás.
A változás nem dátumhoz kötött, hanem döntéshez
Mostanra rájöttem: a január 1. csak egy dátum. Önmagában semmivel sem mágikusabb, mint egy átlagos kedd reggel vagy egy borongós októberi este. Olvass még a témában
A döntést, hogy szeretnék változtatni valamin, nem kell ünnephez kötni. Sokkal fontosabb az, hogy miért akarom a változást, és hogyan szeretném elérni.
Tudatosult bennem, hogy amikor hirtelen, csak a naptár miatt tűztem ki célokat, valójában nem is volt hozzájuk kapcsolódó tervem. Elképzeltem a vágyott eredményt, de nem gondoltam át, hogyan jutok el A-ból B-be. A „majd januártól” egy idő után pont olyan üres mondattá vált, mint a „majd holnaptól”, amit mindannyian ismerünk, és amitől a legtöbb nagy vállalás végül sosem valósul meg.
Nem vagyok fogadalomellenes – csak már nem görcsölök rajtuk
Ma sem mondom, hogy az újévi fogadalmak ördögtől valók. Van, akinek keretet, lendületet, motivációt adnak. Sőt, az sem kizárt, hogy egyszer majd újra teszek fogadalmat január elsején.
A különbség az, hogy ma már nem várom el magamtól, hogy minden akkor és ott változzon meg.
Megengedem magamnak, hogy a változás rugalmas legyen, és ne valamiféle naptári szigorhoz igazodjon.
A változásom igazi terepe: az egészséges életmód
Nálam mindez leginkább az egészséges életmód területén mutatkozott meg. Korábban mindig úgy kezdődött: „Na, majd holnaptól egészségesen eszem, hetente ötször sportolok, nem stresszelek, és legalább nyolc órát alszom.” Persze ettől még nem lett így.
Most már teljesen máshogyan állok hozzá. Nem egy nagy, hirtelen életmódváltást próbálok egyszerre lenyomni a torkomon, hanem apró, fenntartható lépéseket teszek:
- minden nap mozgok valamennyit – néha csak egy húszperces séta, néha egy edzés;
- igyekszem minél több minőségi alapanyagokból készült, tápláló ételt enni, de nem omlok össze, ha néha becsúszik egy gyorsétel;
- jobban figyelek a pihenésemre, de nem hibáztatom magam, ha egy-egy nap nem jön össze.
Ezek az apró napi döntések idővel összeálltak egy olyan szokásrendszerré, amitől jobban érzem magam – és amihez már nincs szükség január elsejei fogadalomra.
A „minden nap lehet a kezdet” felszabadító ereje
A legnagyobb ajándék, amit idén megtanultam, az az, hogy a változáshoz nem kell „megváltani a világot”. Sokkal inkább arra van szükség, hogy megtaláljuk a saját tempónkat, megértsük az igényeinket, és hagyjuk, hogy a fejlődésünk természetes ritmusban történjen.
Ma már nem érzem kudarcnak, ha nem vagyok tökéletes. Nincs bűntudatom amiatt, ha néha megeszem egy gyorséttermi hamburgert vagy kihagyok egy edzést. Tudom, hogy attól még haladok előre, mert összességében törődöm magammal.
Közben pedig valahogy sokkal kiegyensúlyozottabb lettem: nem rövid távú, görcsös fogadalmak mozgatnak, hanem az a vágy, hogy jól érezzem magam a bőrömben, egészséges és boldog legyek.
Ha valamit továbbviszek a következő évre, akkor ez az
Megtanultam, hogy a változás alapvetően bármikor elkezdődhet, ha úgy döntök, hogy szeretnék tenni magamért. Ez lehet január elseje, de lehet egy hétfő délelőtt, egy nyári délután vagy akár most, ebben a pillanatban.
Talán éppen ez a felismerés az, ami miatt már nem félek a kudarcoktól. Tudom, hogy nem az számít, mikor kezdtem el, hanem hogy folytatom-e. Kicsiben, nagyban, lassan vagy lendületesen – teljesen mindegy. A lényeg, hogy haladjak valamerre, amerre jó nekem.
Újévi fogadalmak nélkül is lehet változtatni. Néha pedig épp így a legegyszerűbb.
