A halálközeli élményeket, amelyek során az emberek látják, hogy az életük lepereg a szemük előtt, vagy azt az érzést tapasztalják, hogy a testük felett lebegnek, sokáig nem vette komolyan a tudomány.
Most azonban egy nemzetközi kutatócsoport arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy igenis érdemes lehet a tudomány eszközeivel is megvizsgálni ezeket az eseteket. Olyan egyetemek szakértői, mint a New York-i, a londoni King’s College vagy a Harvard, közzétették az első olyan konszenzusos nyilatkozatot, amely az ilyen élmények tanulmányozására vonatkozó iránymutatásokat tartalmazza. Egyúttal megpróbál választ is adni az élet egyik legnagyobb rejtélyére: van-e élet a halál után?
Vizsgálni való alapanyag pedig akad bőven: korunkban szinte megszámlálhatatlan mértékű beszámoló érhető el a halálközeli élményekről. A fent említett kutatócsoport több száz esetet vizsgált meg, hogy meghatározza az orvosi definíciót. Felfedezték, hogy a szívmegállás után kómából újraélesztett emberek mintegy 15 százalékának volt ilyen élménye.
A kutatók szerint emberek milliói jártak az élet és a halál közötti „szürke zónában”, vagyis testen kívüli élményben volt részük. Az emberek gyakran mélyrehatóan megváltozott állapotban ébrednek fel, már nem félnek a haláltól, és elhatározzák, hogy jobb életet fognak élni.
A tudomány is elkezdte komolyan venni a halálközeli élményeket
Eltartott egy ideig, amíg a modern tudomány a halálközeli élményeket elkezdte komolyan kutatható területként kezelni. De most, hogy az orvostudomány fejlődésének köszönhetően minden eddiginél több ember tér vissza a halálból, a szemünk előtt zajlik a folyamat, amely során jobban megérthetjük az életet, a halált, és azt is, ami utána van – vagy éppen nincs.
Mindez ráadásul a gyors tudományos fejlődés idején történik. Csak a múlt hónapban egy tudóscsoport halott szemeket keltett életre szervdonoroktól. Mivel a szem retinájában lévő idegsejtek a központi idegrendszer (CNS) részét képezik, amely magában foglalja az agyat és a gerincvelőt, ez felveti annak lehetőségét, hogy a CNS más sejtjei is helyreállíthatók, talán visszahozva a tudatot.
Ahogy egy szakértő rámutatott, ez felveti a kérdést, hogy a jelenleg meghatározott agyhalál valóban visszafordíthatatlan-e.
Rengeteg kérdés merül fel a témában – de kevés a válasz
Ugyanakkor a tudományos vizsgálatok egyelőre több kérdést vetnek fel, mint amennyi választ adnak. Sok olyan halálközeli élményről szóló történet van, amelyet – legalábbis jelenlegi ismereteink alapján – nem lehet racionálisan megmagyarázni. A témát kutatók körében például jól ismert Pam Reynolds amerikai énekes-dalszerző híres esete, aki 1991-ben majdnem meghalt egy műtét során, amely alatt egy agyi aneurizmát távolítottak el.
Később pontosan felidézte az orvosok beszélgetését és az eszközöket, amiket a műtéthez használtak. Azt mondta, ezeket látta és hallotta, miközben a műtőasztal fölött lebegett.
Később kisodródott a szobából, és egy fényalagúton keresztül utazott, ahol rég elhunyt barátaival és rokonaival találkozott. Rendkívüli élménye hirtelen véget ért, amikor Reynolds elhunyt nagybátyja visszavitte őt a testébe. Ezt az érzést úgy írta le, mintha „egy jégtócsába merült volna”.
Ha a halálközeli élmények kutatása valóban igazolható és megbízható tudományos eszközökkel és konszenzus alapján kezdődik meg, akkor bizonyos, hogy a következő években és évtizedekben nagyon értékes ismeretekkel leszünk gazdagabbak, amelyek a tudatunkra ébredés óta foglalkoztatják az emberiséget.
Addig azonban nincs más lehetőségünk, mint a hitünkre alapozni, és ez alapján eldönteni, hogy mit gondolunk arról: mi vár bennünket, amikor lekapcsol az agy?