Ha valaki állatok között cseperedik fel, egyet biztosan megtanul, muszáj vezéregyéniséggé válnia a falkában. Nyílván ahány ember, annyi nevelési stratégia létezik, és bizony sokszor nehéz elrugaszkodni a megszokott, berögzült szokásoktól. Velem is ez volt, egészen pár hónappal ezelőttiig, mikor egy incidenst követően szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy bizony kudarcot vallottam. Bár a tréner szerint nem volt totális csőd az út, amin elindultam, azonban hiányzott belőle a határozottság és rengeteg gyakorlás. Ennek következtében a kutyám a fejemre nőtt, és amit én jóhiszeműen fiatalkori kajlaságnak tituláltam, az bizony erőfitogtatás és dominálás volt.
3/6 Ne szónokolj!
Ebben a pontban mindketten nagyot hibáztunk a párommal, ugyanis a verbális kommunikációra fektettünk nagyobb hangsúlyt, mikor a kutyát fegyelmezni, irányítani szerettük volna. Szerencsére én hamar ráéreztem az ellenkezőjére – bár néha még belefutok ebbe a hibába –, de a párom nehezen szakít ezzel a szokásával.
Mi az eredménye? A kutya hozzászokik a hangodhoz, legyen az nyugodt vagy ingerült, és nem fog tudomást venni róla, amíg a kommunikáció folyamatos. A szóbeli fegyelmezést és szidást kizárólag a legvégső esetben szabad alkalmazni, annak kell az utolsó ütőkártyának lennie, amire biztosan odafigyel a négylábú. Ettől függetlenül természetesen beszélhetünk a kutyáinkhoz, de nem akkor, mikor fegyelmet várunk el tőlük!
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!