Nem szeretek olyat ígérni, amit nem tartok be, ezért az alábbi cikk komoly előkészületeket igényelt. Kikészítettem a megálmodott termékeket és ecseteket a sminkasztalomra – ahogy azt a barátnőim és az anyukám fürdőszobájában látom – és stopperrel mértem az időt. Gondolom az senkinek sem meglepetés, hogy 5 perc nagyon-nagyon kevés idő… Többször is le kellett mosnom és újrakezdenem a folyamatot, mert a nagy lelkesedés közepette kifutottam az időből. De végül kiderült, hogy kellő rutinnal / pár nap gyakorlással 5 perc bőven elég egy „munkába menős smink” elkészítéséhez. A titok a multifunkciós termékekben rejlik, ezek tudnak a legtöbb időt spórolni nekünk. Lássuk lépésről-lépésre!
4/6 Szempillaspirál
Nagy fájdalmam, hogy többszöri próbálkozás után sem tudtam beszorítani az 5 percbe a pilla pödrő használatát, pedig nagy kedvencem. Akinek íves pillái vannak, az nyugodtan kihagyhatja, igyon inkább egy kávét munka előtt.
Akinek viszont egyenesen előre állnak a pillái, az hagyja ki a végén a rúzsozást, vagy esetleg ne fesse ki a felső pillasort, hanem szánjon időt a pödrésre.
Szőke lányok figyelem! Fessétek át a pillákat felülről is, ne csak alulról, így elkerülhetitek azt a bakit, hogy a pillák töve még szőke, a vége viszont mély fekete. Segíthet a szemöldökhöz használt ferde ecset is, vegyetek fel vele egy kis spirált és finom, nyomkodó mozdulatokkal fessétek be felülről a töveket.
Ha valakinek nagyon olajos a bőre és biztos benne, hogy 10 perc múlva se fog lemattulni rajta az alapozó, akkor spirálozás után tegyen egy kis áttetsző mattító púdert azokra a területekre, ahova szükséges. Előtte ujjbeggyel dolgozzátok el a korrektort, ha az én technikámat választottátok.
Amit én használtam: Too Faced – Better Than Sex Mascara
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!