Görögdinnye, őszibarack és szeder – talán ezek a legkedveltebb szezonális gyümölcsök, amelyeket jelenleg megtalálunk az élelmiszerboltok polcain, a zöldségeseknél és a termelői piacokon. Bár mindegyiknek megvannak a maga jótékony tulajdonságai, mellettük nem érdemes elfeledkeznünk egy másik fontos, zamatos és egészséges gyümölcsről, a szilváról sem. Sokan a székrekedés enyhítésének reményében fogyasztják csak, aszalt formában, vagy még akkor sem, pedig jóval több figyelmet érdemelne.
3/5 Segíti a vércukorszint szabályozását
A friss, egész szilva alacsony cukortartalmú, és azáltal, hogy egy adiponektin nevű hormont is szállít, segíthet a vércukorszint egyensúlyának megtartásában. A szilva rosttartalma pedig azért is túlmutat a székrekedés enyhítésében való szerepén, mivel a vércukorszint emelkedését is segít megelőzni. Vagyis a szilva általában nem emeli meg jelentősen a vércukorszintet, így egészséges nassolnivaló azok számára, akiknek ezen a téren fokozott óvatossággal kell eljárniuk. Egy tanulmány ráadásul azt is megállapította, hogy a szilva nagyobb bevitele a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának alacsonyabb kockázatával is összefüggésbe hozható.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!