A bosszú
Már hetek óta sejtettem valamit, mert mindig sokáig volt a vécén, és minden alkalommal vitte magával a telefonját. Azt mondta, valami új játékkal pötyög, miközben trónol, de én sem ma jöttem le a falvédőről.
Amíg tusolt, szépen belenéztem a telefonjába, és amikor végzett, szembesítettem azzal, hogy legalább négy csajnak írogat Instán. Azt hittem, hogy térdre rogyva fog esedezni a bocsánatomért, de óriásit tévedtem.
Az ember dührohamot kapott, amiért volt merszem belenézni a telefonjába, és mérgében szétverte a lakásomat. Úgy tombolt, hogy kimenekültem, nehogy engem is megüssön. Több százezer forintnyi kárt csinált, amit csak ügyvéd felfogadásával és perrel való fenyegetéssel tudtam nagy nehezen visszaszerezni. Olvass még a témában
5 ősi rituálé, amit Halloween estéjén érdemes kipróbálnod, ha elengednél valamit a múltadból
Ezt hozza 2026. október 20. a numerológia szerint: stabilitás és szilárd alapok
„Azt hitte a randi azt jelenti, hogy egész estére az övé vagyok” – A férfiak úgy érzik, joguk van a testünkhöz
„Ne mutasd ki, hogy tetszik neked és tedd féltékennyé!” – Modern randitanácsok nőknek, amikkel csak elkergeted a pasikat
Az biztos, hogy a performansza után – ahogy láttam, hogy töri szerteszét az értékeimet – már tényleg a legkisebb gondom volt az, hogy más csajokkal flörtöl.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






