Címlap / Életmód / Család / Apák küzdenek a gyermekeikért –...

Apák küzdenek a gyermekeikért – Van, amikor nem egyenlőek a jog előtt

A férfi is lehet áldozat

„Egy középkorú hölgy évekkel ezelőtt szeretőt keresett a férje mellett, akivel nem védekeztek szex közben, mivel azt állította, hogy több sikertelen lombikbébi programon van túl és már nem lehet gyermeke. Néhány hónappal később azonban a nő áldott állapotba került, és hogy a hűségét felé bebizonyítsa, elővette az orvosi papírokat, miszerint a férje spermái voltak lassúak, tehát őmiatta volt szükséges a lombikbébi programon való részvétel.

Megcsalt a férjem, de egy mondata jobban fájt a hűtlenségnél

A férfi, mivel szerelmes volt,  az „apró” hazugsággal  nem törődve első felindulásában, a barátnőjét meg nem kérdezve, a férj elé állt és megkérte tőle a szerelme kezét, mondván ő a születendő gyermek édesapja. Az asszony emiatt kidobta a szeretőjét, hiszen mint kiderült, a válás akkor még fel sem merült benne, csak a szerelmet kereste, valamint  gyermeket szeretett volna valakitől természetes úton.

Tudta jól, hogy a jól menő, üzletember férj megfelelő diszkréció esetén nemhogy nem bánja a történteket, hanem még örül is annak, hogy a felesége szórakozik és pláne örül a kicsinek. Egy percig nem volt kérdés, hogy az apaság vélelme alapján nevére vegye, majd felnevelje a hűtlen házastársa gyermekét, ezzel is stabilizálják a házasságukat.

Olvass még a témában

Ennek ellenére a viszonyukat nemsokára folytathatták a szeretővel azzal a feltétellel, hogy a továbbiakban következetesen letagadják a külvilág előtt a vér szerinti apa személyét. Az édesapa tisztelte a férjet, biztonságban tudta a kislányát, akit néha meglátogathatott. A történet azonban váratlan fordulatot vett, amikor a feleség a harmincéves osztálytalálkozóján összejött egy tinédzserkori szerelmével, majd elhagyta a férjét és gyermekének apját is.

A férj küzdött a nem vér szerinti, de az apaság vélelme alapján mégiscsak őt illető gyermekért és az általa megszerzett vagyon nagy részéért, mert senkinek nem árulhatta el, hogy a felesége megbízhatatlan, pláne azt nem, hogy ő még partner is volt a családi tabu elhallgatásában. Az édesapa lelkileg összeomlott és  keresi a jogi lehetőségét annak, hogy néha láthassa a kislányát” – mesélt egyik esetéről a szakértő.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/3
Következő»
🎂KisokosNévnapki ünnepel ma?→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

A csillagjegyed elárulja, milyen munkában teljesedsz ki igazán
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.