Bak
A körülmények végre adottak, most már minden tökéletes ahhoz, hogy a szerelmi életedre figyelhess, és itt is rendbe tehesd a dolgokat.
Ez azonban elsőre talán meg is ijeszthet, hiszen nincsenek többé kifogások, nem tudsz mi mögé rejtőzni.
Ha ezen az első ijedtségen túlesel, és valóban elkezdesz a belső hangra figyelni, beszélsz az érzéseidről és rendbe teszed a körülötted lévő dolgokat, akkor sokkal harmonikusabb évre számíthatsz a romantikus érzelmek terén. Olvass még a témában
Ez egy jel, hogy átgondold, tényleg normálisak-e a dolgok, vagy csak megszoktad őket
A kevesebb több: mégsem használ a szépségednek, ha sok fehérjét fogyasztasz?
Nullától tízig: ennyire vagy kompatibilis a hónap szülötteivel, a Mérlegekkel
Ez az, amit mások gyakran félreértenek benned a csillagjegyed szerint
Vízöntő
Úgy érzed, végre révbe érsz, de egyúttal új fejezetek is megnyílnak az életedben.
Lehet, hogy az elköteleződéssel járó felelősséget elsőre kicsit talán ijesztőnek is találod, de ne aggódj: ha a megfelelő társ mellett vagy, akkor nem feladatokat, hanem kalandot látsz majd az új eseményekben.
Állj készen arra, hogy kihozd a kapcsolatotokból a legtöbbet, és bizonyosodj meg arról, hogy olyan ember mellett vagy, akivel önmagad lehetsz, akkor nincs okod az izgalomra.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






