Utolsó bejegyzés: Amikor a legkevésbé számítasz rá, elkezdődik a Happy End szakasz

Írta: ,

Szóval, múlt héten egyszerre három randiba is sikerült belecsöppennem, de – ahogy azt már megszokhattam – végül egyik sem zárult azzal a tipikus, „pillangók a hasamban” érzéssel. Úgyhogy hazasétáltam, bekuporodtam a kanapéra, és vártam valamire. Talán a szívem mélyén már előre sejtettem, hogy ez a nap nem érhet véget így. Vagy az is lehet, hogy csak szimplán egy kis plusz erőre vártam, ami segít legalább a szobámig elsétálni. És akkor jött a lakótársam, Gergő, az események pedig olyan gyorsan követték egymást, hogy egyik pillanatban még egy vicces képen nevettünk, a következőben pedig megcsókolt!

A legfurcsább az egészben, hogy közben az agyam teljesen kikapcsolt. Úgy értem, általában amikor valaki először csókol meg, millió gondolat cikázik a fejemben. Tudod, olyanok, hogy „ez mégis mit jelenthet?”, „vajon lesz ennek folytatása?”, „hova tegyem a kezemet?”, és hasonlók. De most az égvilágon semmi; egyszerűen csak az egész olyan természetesnek tűnt. A csókoknak viszont megvan az a rossz tulajdonságuk, hogy véget érnek, és akkor az első reakció lesz a mérvadó. Ha mondjuk idegesen elkezdenék játszani a karkötőmmel, és nem is néznék Gergő szemébe, arról az jönne le, hogy zavarban vagyok, és talán mégsem tartottam ezt az egészet jó ötletnek. Ha viszont ezek után érzékien rámosolygok, annak lehet, hogy olyan folytatása lesz, amit viszont tényleg nem tartok jó ötletnek. Szerencsére azt tettem, ami reflexből jött; miután a csók véget ért, kissé zavarban, de mosolyogva ránéztem Gergőre, és kimondtam az első dolgot, ami eszembe jutott: „Hűha.

via GIPHY

És akkor jött a következő nagyon fontos dolog: hogy ő mit reagál. A csók végétől kezdve nagyjából 1 másodperc telt el, de nekem ennyi is elég volt, hogy legalább háromféle reakciót kitaláljon az agyam. Mi van, ha azonnal szabadkozni kezd, és kimegy a szobából? Vagy ha elkezd nevetni, hogy ez könnyen ment, bejátszik egy Barney Stinson-féle önpacsit, és bekapcsolja a tévét? És ha úgy tesz, mintha mi sem történt volna? Egyik rosszabb, mint a másik… De Gergő nem így reagált. Egyszerűen csak rám nézett, én pedig most először vettem észre a szemeiben azt a barnás foltot (mondjuk mikor máskor tűnt volna fel, sosem állt még hozzám ilyen közel), és hogy mosolygás közben mennyire sármos.

– Bocsi, de ezt már azóta meg akartam tenni, hogy először leültél velünk Xbox-ozni – szólalt meg, én pedig annyira meglepődtem ezen, hogy csak egy ugyan, nincs harag jött ki a számon.

És aztán beszélgetni kezdtünk. Elmesélte, milyen napja volt, meg hogy ajánlottak neki egy szuper kávézót, és mennyire klassz lenne, ha elkísérném valamikor. A témák pedig követték egymást, és egy idő után már vicces, gyerekkori élményekről beszélgettünk; észre sem vettem, hogy már lassan éjfélt üt az óra. Ezzel pedig kezdetét vette az elmúlt hónapok legcsodálatosabb hete...

Újratervezés: Szerelem

60. bejegyzés: Szinglinek lenni nem is olyan könnyű! – a randizás rögös útjain barangolva 60. bejegyzés: Szinglinek lenni nem is olyan könnyű! – a randizás rögös útjain barangolva

59. bejegyzés: Az a bizonyos testvéri szeretet – ezért szuper tesókkal felnőni 59. bejegyzés: Az a bizonyos testvéri szeretet – ezért szuper tesókkal felnőni

58. bejegyzés: Amikor te vagy az utolsó szingli a csapatban... 58. bejegyzés: Amikor te vagy az utolsó szingli a csapatban...

57. bejegyzés: Mese a hétköznapokban – amikor az életed „filmmé” változik 57. bejegyzés: Mese a hétköznapokban – amikor az életed „filmmé” változik

56. bejegyzés: Az élet fiú lakótársakkal – rossz hangulat ellen 56. bejegyzés: Az élet fiú lakótársakkal – rossz hangulat ellen

55. bejegyzés: Csalódás a köbön: amikor a barátnőd az exeddel jön össze… 55. bejegyzés: Csalódás a köbön: amikor a barátnőd az exeddel jön össze…

54. bejegyzés: Amikor a változás szele lavinát borít rád… 54. bejegyzés: Amikor a változás szele lavinát borít rád…

53. bejegyzés: Az albérletkeresés bonyodalmai, és egy új lakótárs felbukkanása 53. bejegyzés: Az albérletkeresés bonyodalmai, és egy új lakótárs felbukkanása

52. bejegyzés: Hétköznapi szupererő – A tiéd mi? 52. bejegyzés: Hétköznapi szupererő – A tiéd mi?

51. bejegyzés: A ház, ami felépített téged – Nosztalgikus utazás a világ legjobb helyére 51. bejegyzés: A ház, ami felépített téged – Nosztalgikus utazás a világ legjobb helyére

50. bejegyzés: Fiúk az életünkből – avagy 8 ex-típus, akit mindenki ismer 50. bejegyzés: Fiúk az életünkből – avagy 8 ex-típus, akit mindenki ismer

47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be 47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be

46. bejegyzés: Az egyik fél mindig jobban szeret? 46. bejegyzés: Az egyik fél mindig jobban szeret?

44. bejegyzés: Bizalom egy kapcsolatban – Megelőlegezzük, vagy ki kell érdemelni? 44. bejegyzés: Bizalom egy kapcsolatban – Megelőlegezzük, vagy ki kell érdemelni?

43. bejegyzés: Így kezd el megváltozni az életed egy kapcsolat miatt 43. bejegyzés: Így kezd el megváltozni az életed egy kapcsolat miatt

42. bejegyzés: A „majdnem barátnő” státuszban rekedve 42. bejegyzés: A „majdnem barátnő” státuszban rekedve

41. bejegyzés: A rossz emlékek után – Mikor adjunk második esélyt? 41. bejegyzés: A rossz emlékek után – Mikor adjunk második esélyt?

40. bejegyzés: A szerelem tényleg akkor érkezik, amikor nem keresed? 40. bejegyzés: A szerelem tényleg akkor érkezik, amikor nem keresed?

39. bejegyzés: Amikor te tartod a gyertyát… 39. bejegyzés: Amikor te tartod a gyertyát…

38. bejegyzés: Az örök kérdés – Létezik fiú-lány barátság? 38. bejegyzés: Az örök kérdés – Létezik fiú-lány barátság?