Megcsalás után újrakezdeni? – 4 meglepően őszinte vallomás

Írta: ,

Egy párkapcsolatban rengeteg hullámvölgy van, a problémák közül pedig talán a megcsalás a legkonkrétabb, amit nemcsak megtapasztalni lehet, de felhánytorgatni, megbosszulni – és persze megbocsátani is. Azt pedig a Szex és New York óta tudjuk, hogy akár az újrakezdés mérföldkövét is jelentheti, persze, a való életben nem mindig megy ez olyan egyszerűen – húsvér nők vallomásai következnek.

Zsófi (27), könyvelő Kép forrása: stylemepretty.com

1/4 Zsófi (27), könyvelő

10 év párkapcsolat és a kislányunk megszületése után döntött úgy a párom, hogy unalmas vagyok. Elhanyagoltnak érezte magát, és ahelyett, hogy beszéltünk volna a problémákról, inkább másnál keresett vigaszt.

Néhány napon belül meg is bánta a dolgot, és én megbocsátottam, de egyszerűen nem tudom elfelejteni… Sajnos nem tudtuk igazán megbeszélni, ami főleg az ő hozzáállásán múlt, inkább a struccpolitikát választotta – ha nem beszélünk róla, akkor nincs is probléma.

Az eset már lassan két éve történt, de úgy érzem, a mai napig nem sikerült feldolgoznom, és a teljes bizalmamat soha nem fogja már visszanyerni…

Emma (31), pszichológus Kép forrása: el124.com

2/4 Emma (31), pszichológus

A volt barátommal nagyon fiatalon jöttünk össze, sokáig éltünk távkapcsolatban, és bár nagyon szerettem őt, az évek során bennem mindig is motoszkált, hogy vajon milyen lehet más férfival együtt lenni. Közben egyre több vita volt köztünk, és nagyon benne volt már a levegőben a szakítás, amikor egy buliban – nem teljesen józanul – csókolóztam egy másik fiúval.

Én már ezt is megcsalásként éltem meg, és végül bevallottam a barátomnak, aki számomra is meglepő módon emiatt szakított velem. Persze ez inkább már csak pont volt az i-re... Később az is kiderült, hogy korábban neki is volt hasonló kilengése. Igazi nagy szerelem volt a miénk, nem is tudtuk a szakítás után sem igazán elengedni egymást, és majdnem egy évvel később újrakezdtük, az említett megcsalások pedig nem befolyásolták a kapcsolatot, teljesen más okokból lett vége évekkel később.

3/4 Andi (32), közgazdász

Amióta az eszemet tudom, együtt vagyunk a pasimmal, mondhatni együtt nőttünk fel. Nem mondnám, hogy tündérmesébe illően indult a kapcsolatunk, szinte a kezdetektől fogva voltak súrlódások, valamiért mégsem jutottunk el soha a szakításig, viszont mindkettőnknek voltak kerülőútjai… A barátnőim folyamatosan azzal noszogattak, hogy hagyjam végre ott, de sosem éreztem elég erőt magamban ehhez, kerestem a kifogásokat, és igazából mindezek ellenére szerettem is. Aztán ahogy idősebbek lettünk, mindketten lenyugodtunk, és bár a megcsalások sosem lettek tisztázva kettőnk között, valahogy hallgatólagosan is megállapodtunk abban, hogy új alapokra helyezzük a kapcsolatot, és az utóbbi néhány évben egyikünk sem kacsingatott félre. Elkezdtünk a gyerektémára koncentrálni, ami sajnos nem ment zökkenőmentesen, de nemrég megszületett a kisfiúnk, és most nagyon boldogok vagyunk.

Kata (33), projektmenedzser Kép forrása: hellofashionblog.com

4/4 Kata (33), projektmenedzser

A férjemmel nyolc éve vagyunk együtt, két gyerekünk van. Megcsalásban nekem is volt részem, mindkét oldalt megtapasztaltam. Azt gondolom, egy félrelépés nem történik meg „csak úgy”, mindig oka van, és az ok nem az új kapcsolatban, hanem a régiben keresendő. Ha nem történt volna meg, akkor később nem vettem/vettük volna a fáradtságot, hogy helyre hozzam/hozzuk a kapcsolatunkat, akkor nem nyitotta volna fel semmi a szememet. Tulajdonképpen az egész elhatározás és kitartás kérdése: első körben semmi más nem vezérelt, csak az, hogy tudtam, a gyerekek úgy boldogok, ha mi együtt maradunk. Szerencsém volt, mert a férjem is helyre akarta hozni a dolgainkat, és bármi történt is, ő az az ember, aki a legjobban ismer, nagyon sok minden összeköt minket. A kapcsolatunk rendezése hosszabb folyamat volt, közben meg kellett tanulnom egy nagyon fontos dolgot, az elfogadást – először saját magamat kellett elfogadnom, lelkileg rendbe hoznom, majd a kettőnk viszonyát. Nem mondom, hogy könnyű volt, de nem bántam meg, és azóta még erősebbnek érzem a kapcsolatunkat.