Igaz történetek: Amikor a barátaid szakítása a te kapcsolatodat is kikezdi

Írta: ,

Sajnos kivédhetetlen, hogy néha még az álompárnak tűnő ismerősök is szétmenjenek. Nem vagy felelős értük, mégis annyira szeretnél segíteni nekik, ugye? Nem akarod, mégis hatással lesz rád vagy a kapcsolatodra, ha hozzád közel álló párok szakítanak. Így történt ez a következő történetekben is.

Plusz csavar

Virág (31)  beajánlotta egy jó barátját, Misit (29) a munkahelyén, régóta barátok, szakmailag is megbízható fiú, ráadásul a párja, Petra (29) Virág jó barátnője is. Szóval egyértelmű volt, hogy Virág segít nekik. Viszont innentől nagyon bonyolult lett a helyzet, amit Virág mesél el.

„Misi egy szuper grafikus, kedves, megbízható, ráadásul lakáshitelük van Petrával, úgyhogy egyértelmű volt, hogy segítek nekik. Misit felvették tehát ahhoz a céghez, ahol én is dolgozom. Először azt hittem, rosszul látok, amikor egyszer délután négykor felpattant és elindult haza. Nem csak az volt ezzel a probléma, hogy a munkaidő ötig tart, de nekem Petra mindig panaszkodott, hogy Misi milyen sokáig dolgozik. Először tartottam a számat, nem akartam belerondítani a viszonyukba, meggyanúsítani bármivel, pedig lefogadtam volna, hogy nő van a dologban.

Aztán egy nap követtem Misit a bringámmal, és teljesen ledöbbentem. Egy kaszinóba ment! Összeállt a kép a fejemben, hogy miért rúgták ki állandóan az utóbbi években és miért voltak folyton anyagi gondjaik. Képben vagyok, hogy egy grafikus miért mennyi pénzt kap általában. A srác szerencsejáték-függő! Annyira megsajnáltam, hogy teljesen leblokkoltam, nem tudtam, ilyenkor mit kell tenni, és elmondtam rögtön a pasimnak, Gergőnek (30), hogy mi a szitu. Ő azt tanácsolta, mondjam el Petrának, de én úgy éreztem, talán tudok segíteni Misinek.

Másnap meghívtam ebédelni és szembesítettem azzal, hogy tudom, miért lép le délutánonként az irodából. Egy pillanatig sem tagadta, hogy függő, csak könyörgött, hogy ne mondjam el Petrának, és megígérte, hogy leáll. Mivel nem lépett le 4-kor többet, úgy gondoltam, megoldódott a helyzet. De aztán jött a sokk, egyszer fizu utáni nap teljesen kétségbeesve behúzott az irodai konyhába és kölcsönkért. Nem is kis összeget, 300 ezer forintot, mert a havi hiteltörlesztést nem tudja befizetni, sőt, a múlt havival is csúszik, ez az összeg pedig fedezné a kéthavi hitelt. A nehezen összespórolt pénzemet odaadtam neki, de megkértem, hogy menjen szakemberhez, különben mindent elmondok Petrának. Fél évet adtam neki, hogy törlessze vissza a pénzt nekem.

Nem tudtam eltitkolni a dolgot Gergő előtt, ideges voltam, rosszkedvű, veszekedtünk, aztán valahogy kiszedte belőlem, mi a baj. Kérte, hogy azonnal mondjam el Petrának, mi van, de mivel Misinek megígértem, hogy köztünk marad, nem akartam. Gergő ráadásul azért is felhúzta magát, mert azt a pénz a közös nyaralásra volt félretéve. 

Szóval nagyon összevesztünk, összeszedte a holmiját és elment. Három napig egy haverjánál aludt, mire végül sikerült egy találkát kikönyörögnöm nála, szerencsére mindent meg tudtunk beszélni, de arra kértem, hogy mondja el ő Petrának a dolgot. Segített nekem, végül bevallotta, hogy az nagyon tetszik neki, milyen becsületes próbálok maradni, hű az ígéretemhez, szóval nálunk nem lett ebből nagy galiba. Viszont Petráék hamarosan szakítottak, Misi nem ment el szakértőhöz, és nekem sem adta vissza még mindig a pénzt...”

Szakíts, ha bírsz!

Marci (29) és Andi (27) 7 év után szakítottak, de az utolsó év már gyötrelmes volt. A srác mindig sokat utazott, de közben mégis tett a jövőjükért, nem szórta a pénzt, nem bulizott agyba-főbe, és hűséges volt Andihoz. A következőket egy közös barátjuk, Nóri (29) meséli el, hogy ő hogyan látta mindezt, és abba is beavat minket, hogy a saját kapcsolatára milyen hatással volt a barátok szakítása.

„Marcit nagyon régen ismerem, gyerekkorunk óta bandázunk, már Andi előtt is sokat buliztunk együtt, de Andi volt az első barátnője, akit igazán megkedveltem, sőt, barátnők is lettünk. Sokszor panaszkodott nekem, hogy nem tud komolyan beszélni Marcival a jövőjükről, márpedig neki nem pálya, hogy hetekig nem találkoznak, de leginkább esküvőre és családra vágyott volna már. Marci viszont halogatta mindezt, de nem azért, mert nem szerette Andit, csak szeretett volna saját lakást venni, utazgatni még mielőtt családot alapítanak.

Andi besokallt, és amikor a tíz évvel idősebb főnöke elkezdett udvarolni neki, akkor nem állt ellen. Magányos volt, és csak kalandra vágyott, viszont akárhogy szeretett volna szabadulni ebből a viszonyból, nem ment. Persze Marci erről mindaddig nem tudott, amíg Andi be nem vallotta, hogy szerelmes valaki másba. Egy évig próbálták rendbe hozni a kapcsolatukat, de nem ment, viszont az egész baráti társaság ezalatt két táborra szakadt.

A mi esetünkben a barátommal, Gáborral (31) is más mellett tettük le a voksunkat, én hű maradtam Marcihoz, ő viszont Andinak ad igazat. Ez elgondolkodtatott minket arról, átvészelne-e a kapcsolatunk egy megcsalást, vagy hogy komolyan kell-e venni, ha az egyikünk nem elégedett. Gábor is évek óta szeretne esküvőt, én halogatom, de nem tudtam eddig megfogalmazni, hogy miért. Már tudom, hogy félek kimondani az örökkön örökké esküt, és ez nagyon rosszul esik neki. Most éppen ott tartunk, hogy adott nekem gondolkodási időt, ami lassan lejár, és még mindig nem tudom, mit akarok...”

Kinek a pártján?

Szandi (26)  és Máté (32) két éve voltak már együtt, amikor szétmentek. Hatalmas szerelem volt, de a fiú nem volt még készen arra, hogy megállapodjon. Szandit teljesen tönkretette a szakítás, és Viki (28) lett a legjobb barátnője ebben a nehéz helyzetben, ő meséli el, mi történt, és milyen hatással lett a saját kapcsolatára is a történet.

„Szandrával távoli ismerősök voltunk, de a barátja és az én pasim, Zsolt (33), együtt kosaraznak, így elkezdtünk összejárni, bulizni, sőt, egyszer együtt is nyaraltunk. Nekem is – és mindenki másnak is – úgy tűnt, nagyon szerelmesek, Máté tényleg a tenyerén hordozta.

Szandi véletlenül terhes lett, amikor kb. egy éve voltak együtt, de nem tartották meg a babát. Rengeteg tervük volt, Szandra pont akkor diplomázott, de szerintem azért könnyen rábeszélhető lett volna a családalapításra. A barátja viszont nagyon nem akarta, és ez volt az első jel, amit komolyan kellett volna venni. Innentől kezdődtek a problémák, mert én már ekkor sajnáltam Szandit, és ezt rengetegszer el is mondtam a barátomnak, Zsoltinak, aki viszont Máté pártján volt.

Később kiderült még rengeteg ocsmányság Mátéról, amit a pasimtól tudok, pl. hogy Máté még néha találkozgatott a régi barátnőjével, aki tapadt rá, nyilván le is feküdtek. Köztem és a barátom között abból lett a nagy veszekedés, hogy minek hitegeti Máté Szandit, el akartam mondani neki az igazságot, Zsolt viszont ezt megtiltotta. Ennek az lett a vége, hogy én szakítottam a barátommal emiatt, mert nálam ez nem fért bele, és pár hónap múlva Szandiék is szétmentek.

Irtó nehezen viselte a szakítást, és a szerelemtől  még mindig tökéletesnek találta Mátét, így hát elmondtam neki mindent, amit tudtam, és ez józanította ki. Még mindig nem szedte össze magát teljesen, pedig eltelt fél év azóta, hogy elváltak útjaik, minket viszont valószínűleg örökre összeköt ez majd Szandival.