5 ok, amiért azt hazudja, hogy szeret téged

Szirák Viki
Írta: ,

Mindössze egyetlen szó, mégis hatalmas hatással van az egész világodra és párkapcsolatodra. Épp ezért az első szeretlek kimondása nagyon fontos dolog, mégis, egyes embereknek mit sem számít, és kényük-kedvük szerint dobálóznak vele. Ha voltál már ilyen helyzetben, benned is felmerülhetett a kérdés: mégis miért mondják ki, ha nem gondolják komolyan?

Sajnos túl gyakran fordul elő, hogy az egyik fél őszinte reményekkel kezd el ismerkedni valakivel, míg a másik szimplán csak szórakozni szeretne.

Persze ez nem jelenti azt, hogy nem tart téged szépnek és jófejnek!

De nagy az esélye annak, hogy csak a hálószobádba akar bejutni, és emiatt még arra is képes, hogy valótlanul szerelmet valljon neked.

Rengetegen hitetik el másokkal, hogy őszinték az érzéseik, majd egy együtt töltött éjszaka után teljesen felszívódnak a föld felszínéről.

Ha már együtt vagytok a sráccal egy ideje, de még nem mondtátok ki egymásnak ezt a szót, az nem csak neked tűnt fel!

Bizony, még ha nem is gondolja komolyan a kettőtök közötti kapcsolatot, akkor is érzékeli, hogy ennyi idő után mondanotok kéne.

Ezért előfordul, hogy szimplán azért vall neked szerelmet, mert tudja, hogy ezt szeretnéd hallani.

Ha úgy gondolod, hogy ez áll a háttérben, érdemes rákérdezned, miért is szeret téged.

Ha őszintén így érez, meg tudja mondani, ha viszont csak hebeg-habog, egyáltalán nem mondott igazat.

A trendfigyelés jegyében a frizura trendekkel foglalkozunk! Yurkov Orsi stílusszakértő és vendége, Oros Bogi hair stylist élőben, most!

Posted by bien.hu on Monday, January 21, 2019