Hello, te ott! Légyszi, legyél kedvesebb a járvány alatt!

Zabolai Margit
Írta: ,
Hello, te ott! Légyszi, legyél kedvesebb a járvány alatt!

Kép forrása: undrey/depositphotos.com

Képernyőszorongás. Így nevezik azt a torokszorító érzést, amivel újabban a telefon kijelzőjét görgetjük, vagy a televíziót figyeljük. A kellemetlen érzést a gyomorban pedig nem csak az okozza, hogy egy ismeretlen vírus terjedésének híreit követjük, hanem az is, hogy mintha megnyílt volna egy csap, amin keresztül áramlik az emberekből az indulat, és néha egyenesen a gonoszság.

Habzó szájú kommentelők, önmagukból kikelő szakértők és forrongó indulatok a kisboltban. Sokszor az ember azt érzi, akkora a feszültség, hogy elég lenne csak egy szikrának kipattannia, és berobbanna a város.

Pedig attól, hogy türelmetlenek vagyunk egymással, egészen bizonyosan nem lesz könnyebb a járvány.

Nem könnyű persze most senkinek. Az ismeretlen betegségtől való félelem már önmagában is elég lenne ahhoz, hogy megtépázza az idegeinket, de ehhez még jön az, hogy sokan nem tudják, meddig lesz még munkájuk – vagy éppen mikor lesz legközelebb – pontosan ki, hogyan és miképpen fogja kezelni őket vagy szeretteiket, ha megbetegszenek, vagy sikerül-e lemenni arra az egy hétvégére nyáron a Balatonra, ami egész évben a kikapcsolódást jelentette volna a családnak. Megannyi kérdés van, amire most nincs válasz, ami miatt aggódhatunk, és ehhez jön az, hogy sokan hetek, hónapok óta nem találkoztak a barátaikkal, családtagjaikkal, és hogy mennyire meg tud viselni egy ölelés hiánya, azt talán csak most értettük meg igazán.

Van, aki jobban, van, aki csak kicsit szenvedi meg ezt a mostani időszakot, de senkinek sem könnyű. A keserűség és a félelem pedig olyan hozzávalók, amiket ha egy nagy boszorkányüstben megkeverünk, aztán ilyen-olyan indokból egyesek még tüzet is raknak alatta, hogy a saját pecsenyéjüket sütögessék, gyilkos gőzök kezdenek keringeni a levegőben.

Egymásba marunk, mert a félelem arra késztet, hogy felemelt ököllel menjünk végig ezen a helyzeten.

Pedig ez az, amivel sem másnak, sem magunknak nem segítünk. Mindegy, hogy valaki azért kezdi el a másik anyját szidni, mert szerinte orbitális felelőtlenség, már-már tömegmészárlás, ha a kétheti nagybevásárláson túl egyszer még tejért is leugrik, vagy ha azért hülyézi le a másikat, mert mondjuk már negyedik hete csak a panel ablakában állva levegőzik.

MicEnin/depositphotos.com

Mind úgy próbálunk túlélni, ahogyan tudunk, és míg arra nincs hatásunk, hogy mások vesznek-e kesztyűt, vagy kihelyezik-e a kézfertőtlenítőt a sarki boltban, addig az csakis rajtunk múlik, hogy hogyan szólunk egymáshoz.

A közeli parkban kutyát sétáltató házaspár, vagy éppen a tőlünk egy sarokra lévő ház udvarában bicikliző kislány és anyukája voltak azok, akikkel az elmúlt hetekben néha, tisztes távolságból, az egészségügyi sétánk alatt néhány mondatot váltottunk. Akik a kapcsolatunk voltak a külvilággal, amikor a lányunk a saját nagyszüleit csak egy telefon képernyőjén láthatta, amikor a barátainkkal legfeljebb üzeneteket válthattunk, amikor a városban, amiben több mint 10 éve élünk, hirtelen magunkra maradtunk, mintha csak egy idegen helyre költöztünk volna. Ha egy-egy nap nem találkoztunk velük, hiányérzettel jöttünk haza. Mert nagyon kellenének a válaszok, hiányzik a bizonyosság, jó lenne, ha megint lenne fűben sörözés és persze mindennél jobban kellene egy oltóanyag, de az igazság az, hogy miközben itt ülünk mindannyian egy világjárvány kellős közepén, egy jó szó az, amire a leginkább szükségünk van.

Úgyhogy te, ott, aki ezt olvasod: tudom, hogy neked is mennyire nagyon nehéz, de kérlek, mikor legközelebb felkapnád a vizet, vagy elkezdenél kioktatni valakit, vegyél egy nagy levegőt, és gondold át, hogy fogalmazod meg, amit mondani szeretnél.

A sértettséged, a félelmed, az indulatod ugyanis hullámokat vet, amelyek előbb-vagy utóbb visszatérnek hozzád. De egy jó szó, egy mosoly, egy mondat emlékeztethet arra, hogy mind ugyanabban a csónakban evezünk, és ugyanazok a félelmek nehezítik az evező mozgását. A nagy szociális elszigetelésben pedig ha van gondolat, ami egy kis békét hoz a lelkünkbe, hát akkor az éppen ez: hogy nem vagyunk egyedül.

Legolvasottabb cikkek

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Fókuszban

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!