Hatalmas tévhitek a tanárokról, amik még mindig élnek a szülőkben

Szirák Viki
Írta: ,

Alig pár évtized alatt teljesen megváltozott a tanárok és szülők közötti viszony. Vannak dolgok, amelyek pozitív töltetűek, de sok olyan is, ami inkább a negatív irányba dönti meg a mérleget. A pedagógusokkal kapcsolatban mai napig sok tévhit él a fejünkben, pedig van pár dolog, amit mindenkinek tudnia kellene róluk!

1. A csengő nem jelenti a nap végét

A gyerekek számára igen, de a tanároknak még rengeteg dolguk van az utolsó csengőt követően is. Kevés olyan nap van, amikor ne késő délután érnének haza a megannyi tanóra és a napközi miatt, ráadásul ők tényleg hazaviszik a munkát.

A következő napi tanórák menetét meg kell álmodniuk, ahogy a dolgozatok sem javítódnak ki maguktól, a különféle portfóliókon és egyéb leadandókon túl.

A BBC 2014-es kutatása szerint a tanárok átlagosan 63.3 órát töltenek munkával egyetlen héten.

2. Nincs teljes nyári szünet

Sokan azt gondolják, a pedagógusoknak van a legjobb munkájuk, már olyan értelemben, hogy egy teljes nyári szünetet végigpihenhetnek, június közepétől szeptember elejéig. Ez azonban nem egészen van így, hiszen a különféle papírmunkák, táboroztatások, pótvizsgák miatt a júniust általában végigdolgozzák, és júliustól tudnak végre pihenni.

Augusztus közepétől már vissza kell térniük az iskolába az előkészületek miatt, így az a varázslatos három hónap inkább csak másfél.

Nem sokkal több, mint amit egy évben bárki szabadsággal tölthet összesen, ráadásul míg te kivehetsz szabadnapot bármikor, nekik erre nincs lehetőségük. Ha betegség miatt kiesnek pár napra, azt is be kell pótolniuk helyettesítéssel.

3. Munkában nincs szabadidő

Az iskolában a tanároknak nem sok idejük van hátradőlni, és pihenni. Sokszor a szünetekben is felügyelniük kell a gyerekekre, így van, hogy mosdóba sincs túl sok lehetőségük elszaladni, és a lyukas órák gyakran helyettesítéssel telnek, vagy dolgozatok javításával, ezért rendes ebédszünetet sem tudnak kivenni. Emiatt mentálisan a nap végére rendkívül lefáradnak, pedig az otthoni tennivalók ugyanúgy várnak rájuk is, mint bárki másra.

4. Folyton fejlődni kell

Ne gondold, hogy egy tanár megszerzi a diplomáját, és onnantól kezdve nem kell a tanulással foglalkoznia. A továbbképzések, oktatások nekik is állandóak, van, hogy évente menniük kell megszerezni valamilyen új képesítést, és ezt természetesen nem a munkaidőben, hanem legtöbbször hétvégén vagy a szünetekben. Sokkal leterheltebbek, mint azt bármelyik gyerek vagy szülő sejtené!

monkeybusiness/depositphotos.com

5. Sokan váltanak

Aki a tanári pályára lép, csak akkor marad ott, ha tényleg nagyon szeret tanítani, szívesen tölt időt a gyerekekkel, és a hivatásának tekinti az oktatást. Máskülönben ezt nem lehet csinálni, hiszen a fizetések rendkívül alacsonyak, függetlenül attól, hogy ki mióta van a pályán.

Ennek hatására nagyon sokan döntenek úgy, hogy szakmát váltanak, és új területen próbálják ki magukat, így a pedagógushiány is egyre nagyobb.

És sajnos az emberek kedvét nem feltétlenül hozza meg az, hogy vannak olyan gyermekek is az osztályokban, akik nem adják meg a tiszteletet a tanároknak.

6. Érzelmi vonatkozás

Tanárnak lenni nem egy olyan munka, amit érzelmi kötődés nélkül lehetne csinálni. A pedagógusoknak nem az a céljuk, hogy leadják a tananyagot, és a nap végén gyorsan hazamehessenek; őket tényleg foglalkoztatja, hogy mi történik a diákokkal, segíteni próbálnak, ha bajt észlelnek, és megszeretik a gyerekeket.

Rengeteg kisgyermekkel kerülnek kapcsolatba életük során, és hiába telik el 10, 20, akár 30 év is, ők mindegyikükre emlékeznek. Az osztály amolyan második családdá avanzsál át náluk az idő múlásával.

Vagyaim.hu Black Friday

Fókuszban

Az 5 legfinomabb tejes kávé recept, amiért minden nő odavan

Megéri hibrid autóval járni (?)