Ezen túlmutat még az is, hogy egy 2018-as tanulmány a Journal of Emergency Medicine tudományos folyóiratban azt mutatta ki, hogy a sorban állás valójában képes csökkenteni a stresszt, legalább is az orvos-beteg kapcsolatban biztosan.
Ez a 4 csillagjegy nagy válaszút elé kerül az ősz közepén
A kutatás elég átfogó volt, 148 581 embert vizsgáltak meg, és azt akarták megnézni, hogy milyen modellt lehetne felállítani ahhoz, hogy minimalizálni lehessen a várakozást a rendelőkben – és közben rájöttek, hogy nem is olyan stresszes dolog az a sorban állás, mint eddig gondoltuk.
Ráadásul nem is feltétlenül tesz rosszat az embernek, hiszen egy 2015-ben a Cognitive Processing tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint még az olyan mindennapos tevékenységek során is, mint amilyen a sorban állás, gyakorolja az ember a térbeli kognitív felismerést, vagyis azt, hogy mi van körülötte, hogyan veszi észre őket, és hogyan reagáljon rájuk. Ez főleg igaz azokra, akikkel a kutatás készült: a pilótákra, akik emberéletekért felelnek.
A sorban állás tehát nem feltétlenül negatív dolog, még akkor sem, hanem igazán szeretjük, és inkább elkerüljük, ha tudjuk: észre sem vesszük, de csökkentheti a stresszt, és fejlesztheti a kognitív folyamatainkat, ráadásul időt ad arra, hogy a rohanó világban egy kicsit leüljünk, és elvesszünk a semmittevésben. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. szeptember 27. a numerológia szerint: új kezdetek
Elegünk lesz valaha az AI-hazugságokból? Vagy már soha nem lesz zavaró, hogy nincs a tartalom mögött emberi jelenlét?
„Azt hittem, ő a legjobb barátnőm” – barátságok, amikről kiderült, hogy egyoldalúak voltak
A szakértő szerint ez a 7 hobbi a lelki békéd titka – Te hányat űzöl közülük?
Következő cikkünkMár a kiskedvenceink is túlsúlyosak! Az antibiotikum lehet a hibás?A kiskedvencek elhízási rátája 22-44% között van világszerte, és ez a szám folyamatosan nő, az okok pedig nyilvánvalóak: a túlsúlyos kutyák gazdái több nasit és ételmaradékot adnak az állatnak, főzés közben pedig a kutyájuk nagy valószínűséggel a közelükben van, ráadásul keveset sétálnak. Az elhízott macskák gazdái jutalomként…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






