A trilobiták, azaz háromkaréjú ősrákok már rég kihaltak, de viselkedésükből következtethetünk arra, hogy miért is áll sorban az ember akkor is, ha lehetősége lenne előrébb kerülni, a többieket megelőzve.
A trilobiták ugyanis azért sorakoztak fel egymás mögött, mert a folyton változó, veszélyes környezetben így érezték magukat a legnagyobb biztonságban, és közben egy csapat tagjaként is – ezt derítették ki a Francia Tudományos Kutatási Központ kutatói, akik az 521 millió évvel ezelőtt élő ízeltlábúakat kutatták.
Bármilyen hihetetlen is, de ezek a kezdetleges élőlények segítséget nyújthatnak nekünk abban, hogy megértsük, miért is áll sorban az ember, és annak ellenére, hogy idegesíti, és idejét vesztegeti vele, miért választja inkább a sort az előremenetelnél, főleg orvosi szituációkban. Olvass még a témában
A párnahuzatodtól is aludhatsz rosszul. 5 apróság, ami álmatlanságot okoz
A nappali álmosság a demencia figyelmeztető előjele is lehet
Az anyai jelenlétem új ritmusa: meg kell barátkoznom vele, hogy én lettem a legirritálóbb tényező a lányom szemében
Az energiavámpírok 5 típusa. Máshogy szívják le az energiádat

A Scandanavian Journal of Primary Health Care tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint nem is utálunk annyira sorban állni, mint gondolnánk






