„Már megint elment egy év?” 2025-ben az idő múlásához fűződő traumáimat is megdolgoztam.
2025 elején azon kaptam magamat, hogy szinte minden beszélgetésemben, az általam látogatott női körben vagy akár családállításon is ugyanoda lyukadok ki: az idő múlásához. Ahhoz az érzéshez, hogy megint túlvagyok valamin (amin nem akartam túllenni), hogy kicsúszik az irányítás a kezemből, vagy, hogy az idő túl gyors, túl könyörtelen, túl végleges. Akkor még nem tudtam, hogy az előttem álló év nemcsak kézzel fogható veszteségeket hoz majd számomra, hanem azt is, hogy a következő évfordulóra már egészen más minőségben kezdek viszonyulni az idő múlásához.
Amikor testet öltenek az elmúló évek
Az idővel kapcsolatos szorongásom legerősebben egy egészen konkrét helyzetben sűrűsödött össze: az idősödő, őszülő kiskutyám jelenlétében. Hónapról hónapra több törődésre, gyógyszerre, figyelemre volt szüksége, és én folyamatosan azt éreztem, hogy „már megint eltelt egy nap”, amit sosem kapok vissza vele. Szinte tapintani tudtam, hogy rohan az idő, és minden egyes pillanat hiányozni fog, amit nem éltem meg eléggé tudatosan. Próbáltam annyira jelen lenni, amennyire csak tudtam, elraktározni az egyre ritkuló, közös sétákat, a csendes délutánokat, a megszokott mozdulatokat. Olvass még a témában
Nem gondoltam, hogy a szomszédom miatt kell majd „azt a beszélgetést” előbb lefolytatnom a gyerekemmel
Mantrák októberre: ez a neked szóló megerősítés a Mérleg szezonban
Rám írt a férje, én meg csak tépelődöm: a helyzet, amiből nőként csak vesztesen jöhetsz ki
A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól
Szinte tréningeztem magam az elmúlásra.
Olyannyira, hogy amikor elérkezett „az a nap”, már szinte „régen várt ismerősként” tudtam fogadni az elmúlást. Egyszerre volt borítékolható és tökéletesen váratlan. Hideg tudatossággal nyugodtam bele a tényekbe, miközben bennem minden darabokra hullott. Ekkor értettem meg igazán, hogy az idő múlása nemcsak a veszteség pillanatában (és sokáig utána) fáj, hanem már jóval előtte is: az előrevetített hiányban, az előre gyászolt jövőben.
A traumák gyakran kézzelfogható veszteségekhez kötődnek, de az idő múlása másfajta hiányérzetet is felerősíthet. Például amikor születésnapodon vagy év végén visszanézel, és azt kérdezed magadtól: „mit csináltam az elmúlt 12 hónapban?” Ha nem látod az előrelépést, könnyen megjelenhet benned az az érzés, hogy az életed elrohan melletted, te pedig inkább csak szemlélő vagy benne, nem olyan aktív résztvevő, akinek bármire hatása lehetne.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
