Nem akarok minden kontrollálni
Nem vagyok az ellen, hogy beszéljünk a pedagógusokkal tanév közben főleg, ha annak komoly oka van. Például, amikor egy műtét miatt hetekig nem tudtam mást csinálni, csak feküdni, ezáltal jóformán kikerültem a mindennapok körforgásából, akkor azt fontosnak tartottam jelezni. Tudja legalább az osztályfőnök, hogy ha a lányom viselkedése megváltozik, ha romlanak a jegyei, akkor annak ezúttal otthon lesz az oka.
De nem írok rá a tanárra minden kisebb konfliktus vagy rossz jegy miatt. Nem kérdezem meg, hogy evett-e rendesen, kivel ül egy padban, nem ecsetelem, mit adott elő itthon. Egyrészt bízom benne, hogy a pedagógus végzi a munkáját, másrészt szeretném, ha a lányom maga tanulná meg rendezni a helyzeteit.
Látom, tapasztalom, mennyire természetes lett ma az azonnali üzenetküldés: a szülők úgy használják a pedagógusokkal és más szülőkkel a Messengert, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy a gyerekünk minden rezdülését menedzseljük.
Én próbálok jobban hátrébb lépni, de nem közönyből, nem azért, mert én is „kulcsos gyerekként” nőttem fel, hanem bizalomból. Abban hiszek, hogy a lányom nem attól lesz biztonságban, hogy minden pillanatban monitorozom, ellenőrzöm, hanem attól, hogy tudja: ha valóban baj van, ott leszek. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
