Volt egy időszak – jó régen –, amikor szinte automatikusan cikinek könyveltem el mindent, ami nem volt új, modern vagy legalább részben digitalizált. Azt gondoltam, ami nem applikációval működik, amit nem lehet felgyorsítani, optimalizálni vagy egy mozdulattal kényelmesebbé tenni, az biztosan idejétmúlt és illene már leváltani valami „jobbal”. Aztán lassan, szinte észrevétlenül elkezdtek visszaszivárogni az életembe olyan szokások, amiket ma előszeretettel bélyegez „boomernek” többek között az én generációm is. Pedig ezek a rutinok megnyugvást, kiszámíthatóságot és egyfajta belső biztonságot adtak – hát igen, végül én is felnőttem.
Inkább felhívom ahelyett, hogy üzenetet küldenék
Erre a rutinra csak felnőttkoromban szoktam rá, de azóta is csodálkozom, miért vártam vele ennyit. Egy telefonhívás jellemzően gyorsabb, tisztább és emberibb, mint a hosszú üzenetváltások sorozata – de közben tudom, hogy manapság sokan tolakodónak tartják a kommunikáció e fajtáját. (Szerencsére, akikkel beszélek, azokra ez kevésbé jellemző.) Természetesen én is írok, ha úgy adódik, de vannak helyzetek, amikor egyszerűen jobb hallani a másik hangját. Kevesebb félreértés, kevesebb túlgondolás, több valódi reakció… ezt egyre inkább igénylem. Egy olyan korban, amikor elvileg állandó kapcsolatban vagyunk egymással, mégis sokszor elszigeteltnek érezzük magunkat, ez a boomernek bélyegzett megoldás meglepően sokat tud adni.
Próbálok jelen lenni a közös étkezéseknél
A közös vacsora sajnos nálunk sem mindig magától értetődő, főleg mióta a lányom nagyobb lett és több a különálló programja. Mégis, amikor csak tudjuk, legalább kettesben, az apukájával együtt eszünk. Hogy mi a helyzet a minden étkezést tönkretevő képernyőidővel? Van egy egyszerű, de nagyon jól működő szabályunk: ha valaki egyedül eszik, belefér a telefon vagy a sorozat, de közösen nem. Sokak szemében ez már önmagában is „boomer dolog”, hiszen miért ne lehetne válaszolni egy üzenetre és átfutni a híreket két falat között? Olvass még a témában
Letenni a telefont, és valóban jelen lenni nem nagy gesztus, mégis ritka, ezért elkezdett hiányozni. Amit egyértelműen megfigyeltem, hogy az estének egészen más hangulata lesz ettől az egyszerű dologtól, és sokkal könnyebb kapcsolódni a másikhoz, vagy akár csak önmagunkhoz. Nem kell ezt minden nap erőltetni, de amikor sikerül, azonnal érezni a különbséget.
Lefekszem, mielőtt totálisan kifáradok
A korai lefekvés sokáig nálam is a „megöregedtem” címkét kapta, de ma már inkább egy tudatos túlélési stratégiának látom. Ez sem mindig működik gördülékenyen, főleg a sűrű hétköznapokon, amikor este próbálok még egy kis énidőt visszalopni magamnak. De amikor figyelek rá, és nem húzom éjfélig a kütyüzést, az olvasást vagy éppen a sorozatnézést, akkor annak másnap mindig megvan az eredménye. Kissé kevesebb dekoncentráció, ellenben türelmesebb, vidámabb leszek, és nem érzem azt, hogy kávéval kellene átvészelnem az egész napot. Lehet, hogy nem hangzik izgalmasan, de meglepően sok mindent helyre tesz, ha odafigyelünk az alvási rutinunkra.
Nem muszájból, hanem tudatosságból spórolok
A kuponozás és az akciók figyelése sokak fejében még mindig egy retró jelenet: újságból kivágott fecnik, gondosan rendszerezve és leszámolva a kasszánál. Ma ez inkább alkalmazásokat, értesítéseket és digitális kedvezményeket jelent, de a lényeg ugyanaz maradt:
Figyelemmel kísérni a kiadásokat, élni a lehetőségekkel, és nem megvenni mindent azonnal csak azért, mert úgy gyorsabb.
Egy folyamatosan inflációval küzdő világban ez az én szememben nem fukarság, hanem tudatosság. Amikor spórolok, mindig arra gondolok, hogy a megtakarított pénzt arra költhetem, amit valóban szeretek, amiért nap, mint nap dolgozom. Talán boomer gondolat, de a pénzügyi figyelem emlékeztet arra, amikor sokkal többet kellett gondolkoznom azon, mit tehetek be a kosaramba és mit nem.
Megpróbáljuk megjavítani, mielőtt kidobnánk
Őszinte leszek: javításban nálunk nem én viszem a prímet, de ettől függetlenül még nagyon élvezem az eredményt. Egyértelmű, hogy manapság mindent csak bizonyos időtartamra gyártanak, különben nem kellene újra és újra vásárolnunk belőle. Talán éppen ezért van az, hogy egy elromlott tárgy megjavítása nemcsak pénzt spórol a családnak, hanem ad egy különös elégedettséget is.
Persze, időnként fel kell ismernünk, hogy a vásárlás és az új termék beszerzése a leglogikusabb választás, és ilyenkor nem is esik nehezünkre a költekezés. Azonban a javítás sokak szemében egy valóban boomer, már-már nyugdíjas elfoglaltságnak tűnik, pedig van benne valami megnyugtatóan földhözragadt, ami igazán jólesik ebben a túlpörgetett világban.
Bár nem gondolom azt, hogy „régen minden jobb volt”, nem is tartozom azok közé, akik azt állítják, hogy „minden régi elavult”. Ha ezért néha kapok egy képzeletbeli „OK boomer”-t, hát legyen – de tartom magam ahhoz, hogy vannak dolgok, amiknél a trendekkel szembemenni a legjobb döntés lehet. Talán ez is a felnőtt, érett gondolkodással jár kéz a kézben?
