Mi van akkor, ha két ember teljesen más attitűddel bír a karácsony iránt? Hogyan lehet ilyenkor jó kompromisszumokat kötni?
A párom inkább a Grincs elveit vallja, és ki nem állhatja a karácsonyi időszakot.
Számomra mindig is a karácsony volt az év legszebb időszaka! Szeptembertől kezdve arra készültem, hogy mit vegyek ajándékba, nézegettem a dekorokat, és november végén már felállítottam a karácsonyfát a szobámban. A családom is hasonló mentalitással rendelkezik, ezért nekem mindig az volt magától értetődő, hogy az emberek imádják a karácsonyt. Aztán megismertem a páromat, aki, mint kiderült, utálja az év utolsó heteit, nem szereti az ünnepi dekorációt, és utoljára valamikor gyerekkorában kapott (és egyben adott) ajándékot, aztán nem kért belőle többet.
Hogy mi volt ennek az oka? Márk teljesen más családból érkezett, a szülei fiatal korában elváltak. Az ünnepi időszak neki lényegében arról szólt, hogy idén vajon kit választ, és ki marad hoppon a szülei közül. Számára ez az egész varázsát vesztette, és beérte annyival, hogy az anyukájával együtt vacsiztak. Utána hol a haverjaival ment el valahová, hol pedig inkább bevállalta az esti műszakot a munkahelyén, hogy legalább azok a kollégái otthon lehessenek, akiknek fontos a karácsony.
Nem ünnepli a karácsonyt?!
Amikor öt éve elkezdtünk randizni, épp február volt, szóval a karácsonyi téma fel sem jött egészen őszig, mígnem megemlítettem neki, hogy kitaláltam számára a tökéletes karácsonyi ajándékot. Erre ő csak annyit mondott, hogy nem ünnepli, szóval inkább tegyem félre a szülinapjára. Nagyon csalódott lettem, mert azt gondoltam, a kedvemért majd egy kicsit megszállja az ünnepi hangulat. Hiába teltek a napok, hetek, nem tűnt úgy, hogy ez változni fog. Az első karácsonyunkat ezért külön töltöttük: én otthon a szüleimmel és unokatesóimmal, ő a munkahelyén.
A következő évre elterveztem, hogy megszerettetem vele a karácsonyt, legalább egy kicsit. Novemberben kiraktam egy világító csillagot az ablakba, és minden este bekapcsoltam, hátha hangulatosabbnak találja így a szobát. Nem különösebben érdekelte.
Aztán kitettem decemberben a mini karácsonyfámat, amire annyit mondott, hogy „tudod, egyébként a műfenyő környezetszennyezőbb, mint az élő…”, és ezzel a hangolódást letudta. A második karácsonyt is külön töltöttük. Végül ezt követően jutottam el oda, hogy leültettem Márkot, és elmondtam neki, számomra mennyire fontos ez az ünnep. Hozzátettem, hogy értem, hogy ő nem szereti, de ennyi idő után muszáj lesz találnunk egy arany középutat.Kompromisszumos ünnepek
Így jutottunk el a mi kis személyre szabott karácsonyi ünneplésünkhöz. Ő megígérte, hogy megpróbál lelkesebb lenni, én pedig cserébe egy kicsit visszafogom magam. Az ajándékvásárlás neki nem erőssége, ezért kérésére azt kihagyjuk, de a szüleimmel amúgy is ajándékozzuk egymást, szóval ez nem teljesen marad ki az életemből. Cserébe viszont minden december 23-án (mi egy nappal előbb ünnepeljük kettesben) elmegyünk valamerre kirándulni, sétálni, forró csokizni. Közben rájöttem, hogy ha van egy bizonyos feladat, ami szimpatikus neki, és rábízom, sokkal lelkesebben készülődik, hiszen ezúttal ő is hozzá tud tenni a karácsonyhoz. Úgyhogy a minifám díszítése az ő dolga lett, és szerencsére egész jól elvan vele!
A közös vacsoránkon mindig csak mi ketten vagyunk. December 24-én pedig általában hazautazom a szüleimhez, és a szentestét együtt töltjük, míg Márk vagy dolgozik, vagy csak pihen otthon. Noha minden évben meginvitálom a családi összejövetelünkre, egyelőre még nem érezte úgy, hogy kedve lenne hozzá, én pedig próbálom ezt tiszteletben tartani. Kicsit reménykedem abban, hogy ha egyszer lesznek gyerekeink, ő is jobban megéli az ünnepi időszakot. Addig is igyekszem kompromisszumokat kötni, és elfogadni, hogy nem mindenki gondolkodik ugyanúgy ezekről a dolgokról.”