Tízből egy ember balkezes: 5 érdekesség, amit eddig nem tudtál róluk

Kerekes Vivien
Írta: ,

Okozhat alvási problémákat

Néhány éve egy felmérés során azt vizsgálták, vajon az alvási szokásokra kihatással van-e, melyik kéz a dominánsabb. A nyugtalan láb szindróma lényege, hogy az emberek kényszert éreznek a végtagok mozgatására, ez pedig akár álmukban is jelentkezhet.

A felmérés során kiderült, hogy a megkérdezett balkezesek 94%-ánál jelentkezett ez a szindróma; alvás közben akaratlanul is rugdalóznak vagy a karjukat mozgatják. Természetesen ez nem igaz mindenkire, de az arányokat elnézve a kutatók úgy vélik, náluk nagyobb az esély ennek kialakulására.

Létezik fóbia is

Mindig megijedsz a horror filmektől, sőt, utána nehezen alszol el? Lehet, hogy a kezed tehet róla! Statisztikák szerint ugyanis a balkezes emberek sokkal könnyebben megriadnak, mint jobbkezes társaik, és gyakrabban szenvednek poszttraumás stressztől is. És ha már a félelemnél járunk, tudod, mi az a sinistrophobia? Ez a furcsa nevű betegség valójában azt jelenti, hogy "félelem a balkezességtől" - vagyis, egyes emberek konkrétan megijednek attól, ha egy balkezes személlyel kell kapcsolatba lépniük.

Ünnepeljük őket augusztusban!

A régebbi időkben szinte betegségnek tekintették, ha valaki bal kézzel írt, és meg is próbálták őket szigorúan rákényszeríteni arra, hogy a másik kezüket használják. Ez a módszer szerencsére a modern időkben már elavult, hiszen egyértelművé vált, hogy sem boszorkányság, sem rendellenesség nem áll a háttérben. Sőt, mára annyira nem számít problémának, hogy augusztus 13-át kinevezték a Balkezesek Világnapjának, és kizárólag őket ünneplik!

Kép forrása: Dmyrto_Z/depositphotos.com