Az öltözködéseddel megváltozik a sorsod – A tudományos magyarázat

Az öltözködéseddel megváltozik a sorsod – A tudományos magyarázat

Címlap / Stílus / Divat / Az öltözködéseddel megváltozik a sorsod – A tudományos magyarázat

Öltözz a munkához, amit szeretnél, ne ahhoz, amid éppen van – biztosan ismerős ez a mondás, és nem is hinnéd, hogy tudományosan is mennyire megállja a helyét. Az agyad kémiai összetétele konkrétan megváltozik attól függően, hogy mit viselsz, és ez azt is jelenti, hogy egyes tulajdonságokban ilyenkor jobb leszel, másokban rosszabb – minden azon múlik, hogyan érzed magad az adott ruhában.

Biztosan te is észrevetted már, hogy a kedvenc virágos ruhádban még a nap is máshogy süt rád. A legelegánsabb munkaszettedben pedig olyan profinak érzed magad, hogy még az Apple-t is vezethetnéd – ez egyáltalán nem véletlenül van így. Még akár a képességeid is megváltozhatnak attól függően, hogy éppen mi van rajtad.

A tudomány álláspontja

Ezt nem mi találtuk ki, tudományos kutatások is vannak rá bőven. A Social Psychological and Personality Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint például az derült ki, hogy a hivatalos ruházat javította a résztvevők absztrakt, elvont gondolkodását.

Egy másik, hasonló kutatás azt hasonlította össze, hogy milyen a tárgyalási készsége az öltönyt viselő férfiaknak a melegítőruhát viselő férfiakhoz képest.

Azt találta, hogy az első csoport sokkal jobban teljesít, mint a második – nem is túl meglepő módon. Egy ezeknél különlegesebb kutatás, ami a The Journal of Experimental Psychology tudományos folyóiratban jelent meg, azt figyelte meg, hogy a laboratóriumokban és orvosok által viselt fehér köpeny javít a figyelmi képességeken, de csak akkor, ha a ruhadarabot orvosokkal azonosították. Ha a résztvevőknek azt mondták, hogy a fehér köpeny egy festőé, már nem mutatkozott ez a pozitív hatás.

Mindez csak néhány kutatás a sok közül, amelyek megmutatják, hogy nem feltétlenül csak más lát minket máshogy bizonyos ruhákban (például az orvosokat a fehér köpenyben). Mi is máshogy látjuk saját magunkat, és máshogy is gondolkodunk, a teljesítményünk megváltozik. 

A színek és fazonok hatalma

Ha például tényleg sikerhez szeretnél öltözni, pszichológusok a vörös színt ajánlják: van valami ebben az árnyalatban, ami tekintélyt és szakértelmet áraszt. Egy kutatásban például kimutatták, hogy azokra, akik vöröset viselnek, sokkal inkább néznek úgy az emberek, mint akik nyerni fognak, a kutatás szerint méghozzá egy rakás különböző fajta sportban is. Ha állásinterjúra mész, vagy valamilyen szempontból fontos munkanapod lesz, vegyél fel pirosat – garantáltan magabiztosabbnak fogod érezni magad tőle.

Az sem árt, ha egy kicsit elegánsabban öltözöl, mint amennyire egyébként szoktál. Ettől sokkal profibbnak és összeszedettebbnek fogod érezni magadat, ami mindenképpen jót tesz majd az önbizalmadnak.

Pszichológusok szerint azonban az is legalább ennyire fontos, hogy magadénak érezd a ruhát, és jól érezd magad benne. Ha olyan darabokat viselsz, amelyek nem komfortosak, és nem illenek hozzád, máris eltűnik a pozitív hatásuk.

Ha ugyanis kellemetlenül érzed magad egy ruhadarabban, nagyon sok energiádat elveszi az, hogy igazgatod a ruhádat, és izegsz-mozogsz. Nem hinnéd, de ez is számít, ha az agyad teljesítményét nézzük.

A legjobb megoldás, ha csinosan öltözöl, de olyan ruhákat veszel fel, amelyekkel tudsz azonosulni. Ha ezen a vonalon mozogsz, és tisztában vagy vele, hogy melyik darab milyen érzelmeket vált ki belőled, már nyert ügyed van.

Forrás

VIDEO 10+1 sminkes trükk, amit bárcsak előbb tudtál volna

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!