3 dolog, amire a gyerekem tanított meg, és jobb ember lettem tőle

Címlap / Életmód / Család / 3 dolog, amire a gyerekem tanított meg,...

3 dolog, amire a gyerekem tanított meg, és jobb ember lettem tőle

Véleménycikk: Schuszter Borka

Mielőtt anya lettem, azt hittem, nagyjából tudom már, hogyan működik a világ. És ebből a tudásból merítkezve majd megtanítom a gyerekemet arra, amit fontosnak tartok. Megmutatom neki, hogyan legyen kedves, magabiztos, önazonos ember. Segítek neki eligazodni a világban, és közben remélhetőleg elkerül néhány olyan hibát, amit én elkövettem.

5 apróság a fürdőszobában, amit minden vendég azonnal kiszúr

Aztán megszületett a lányom, és gyorsan világossá vált, hogy ez nem egyirányú folyamat.

Persze, rengeteg mindent tanítok neki. Beszélgetünk érzésekről, önismeretről, arról, hogyan bánjon másokkal és saját magával. De miközben próbálom átadni neki ezeket az értékeket, újra és újra azon kapom magam, hogy én is tanulok. Sőt, néha éppen tőle. Vagy vele együtt.

Olvass még a témában

Legyek türelmesebb magammal

Talán ez a legfontosabb lecke, amit az anyaság hozott az életembe. Amikor a lányom valamit nem tud elsőre megcsinálni, eszembe sem jut kritizálni. Nem mondom neki, hogy ügyetlen, vagy hogy ezt már régen tudnia kellene. Inkább bátorítom, és emlékeztetem rá, hogy a hibázás a tanulás természetes része. Senki sem úgy születik, hogy mindent tud, és néha éppen a kudarcokból tanulunk a legtöbbet. És az is rendben van, ha valami nemhogy elsőre, de másodikra vagy nagyon sokadjára sem sikerül – és bármilyen kiábrándító is, de bizony az élet része az is, hogy nem minden képességet fogunk mesteri szinten elsajátítani, bármennyire is szeretnénk.

Egy idő után kénytelen voltam feltenni magamnak a kérdést: ha ezt őszintén hiszem a gyerekemmel kapcsolatban, akkor miért nem hiszem el saját magamról is?

Miért várok el magamtól tökéletességet olyan helyzetekben, amelyekben én is csak tanulok? Miért beszélek magammal sokkal keményebben, mint vele?

Ahogy egyre többször mondtam neki, hogy semmi baj, ha valami elsőre nem sikerül, lassan én is elkezdtem elhinni ugyanezt. Nem állítom, hogy mindig sikerül türelmesnek lennem magammal, de ma már sokkal ritkábban érzem azt, hogy minden hibám bizonyíték arra, hogy nem vagyok elég jó.

Anya és kislánya összeölelkezik pizsamában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/3
Következő»
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Váratlan telefonhívás forgatja fel a nyár végét: 3 csillagjegy érintett
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.